Az E-osztály egy tagjának eljövetele azonban még továbbra is várat magára, a szóban forgó változat pedig nem más, mint a család legerősebb tagja, az AMG E63, amelynek tesztelését a jelek szerint már meg is kezdte a gyártó. A tesztelés természetesen a Nürburgringen zajlik, a legfrissebb fotók alapján pedig az is kijelenthető, hogy az autón minden eddiginél kevesebb álcafólia található (galéria a modellről a lap alján található).

Mi több, a hátsó rész teljes egészében láthatóvá vált, így megfigyelhetők az új hátsó lámpák is, amik a frissített Mercedes-AMG E53 esetében már korábban is felfedték magukat. Némi eltérés azonban megfigyelhető, hiszen míg az E53 esetében íveltebb kialakítást alkalmaztak, addig az E63-nál már némiképp szögletesebb megoldást választottak. Szintén észrevehető némi különbség a csomagtartóhoz rögzített spoiler esetében is, ami az erősebb kivitelnél egy fokkal jellegzetesebb megjelenést kapott.

Újításnak tekinthetjük még a diffúzor és a kipufogóvégek fölött megjelenő vékony krómsávot is, ám ennek funkcionalitás szempontjából vélhetően nem sok szerepet szánt a gyártó. Elölről nézve az új E63 nagyobb Panamericana hűtőrácsot és agresszívabb első lökhárítót kapott más azonban egyelőre nem látható, hiszen az autó ezen részét még szorgosan takargatja a gyártó. Látszanak viszont az új AMG felnik és a fékrendszer is, és noha az utastérről nem érkeztek képek, szinte biztos, hogy az E53-hoz képest olyan nagy változások nem történtek.

Ami magát a hajtásláncot illeti, a Mercedes-AMG továbbra is a 4 literes, ikerturbós V8-as blokk alkalmazása mellett tette le a voksát, amiből kétféle kivitel is elérhető lesz a vásárlók előtt. Az E63 esetében a hírek 571 lóerőről szólnak, ami az E63S változat mellett szavazók számára egészen 612 lóerőig emelkedhet, ezek pedig már olyan számok, amiket felülmúlni sem nagyon érdemes. Az E63 és E63S hivatalos bemutatójára valamikor az ősz folyamán kerülhet majd sor.


A Mercedes G-osztályának terepen mutatott képességei egészen lenyűgözőek, ezt mutatja be az alábbi videó is, melyen egy 70 centi mély gázlón kelnek át vele.

Galéria: 2021 Mercedes-AMG E63 Sedan facelift spy photos