Majdnem duplájára nőhet 2019-ben a tartalék első szárnyak száma a nagydíjakon

A Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green úgy véli, a 2019-es szezonban a korábbinál jelentősen több tartalék első szárnyat kell vinniük a futamokra az F1-es csapatoknak.

Sergio Perez, Racing Point RP19

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Az idei szezonra több szabálymódosítást is eszközöltek az F1-ben, amelyből az egyik leghangsúlyosabb az első szárnyat ért változtatás, amelynek célja, hogy az autók könnyebben tudják követni egymást, illetve növeljék az előzések számát.

Azonkívül, hogy egyszerűbbek lettek a szárnyak, a méretük is nőtt, hiszen 2018-ban még „csak” 1800 milliméter volt a szélességük, idén viszont már 2000 milliméteresek lesznek. A nagyobb méretnek köszönhetően az első szárnyak jobban ki vannak téve a sérüléseknek is.

Még több F1 hír:

A Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green is így gondolja ezt – a szakember véleménye szerint a csapatok idén több tartalék első szárnnyal utaznak majd a nagydíjakra.

„Normál esetben 5 első szárnyat vinnénk a versenyre, de szerintem idén ez a szám sokkal inkább 7 és 9 közé fog esni. Meglátjuk, mi lesz, nyilvánvalóan, ha gyorsan elhasználjuk őket, akkor többet kell majd vinnünk.”

„A költségeket tekintve valószínűsíthetően nem lesz változás, mivel az idei, egyszerűbb első szárnyakat könnyebb és olcsóbb is előállítani. Szóval végül több pótszárnyat fogunk vinni.”

Green szerint a versenyzőknek idei szezon elején a korábbinál óvatosabban kell versenyezniük, mert könnyen elveszíthetik a szárnyukat, ha túl közel autóznak az előttük állóhoz.

„Az első szárnyak sokkal szélesebbek lettek, így jobban ki vannak téve a sérüléseknek. Még úgy is benne van a pakliban az, hogy megsérüljön az első szárny, ha nem is használjuk túl agresszívan a kerékvetőket. Nagyon óvatosnak kell lenniük a pilótáknak az Ausztrál Nagydíj első körében az 1-es kanyarnál.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A világ leggyorsabb remixét készítette el a The Chemical Brothers az F1 számára
Következő cikk A Red Bull a 2019-es F1-es szezon előtt: 3878 kilométer – irány a világbajnoki cím?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország