Magnussen nem érti, miért kötelezte szárnycserére az FIA

A Haas pilótája hiába rajtolhatot az előkelő, ötödik pozícióból a Kanadai Nagydíjon, a futam rendkívül szerencsétlenül alakult a dán számára, miután az első körben összeért az autója Lewis Hamiltonéval.

Kevin Magnussen, Haas VF-22

Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images

Magnussen remekül kapta el a rajtot Montréalban és megpróbálta megtámadni Lewis Hamiltont, azonban a csata során összeért a két autó, a dán első szárnya pedig kissé megsérült, ám a csapat a rádión szólt a pilótának, hogy nem szükséges cserélni az elemet.

Nem sokkal később viszont az FIA fekete-narancssárga zászlóval jelezte Magnussennek, veszélyesnek ítélik meg a sérült szárnyat, ezért arra kötelezték, álljon ki a bokszba és cseréljék ki az alkatrészt, viszont a kiállás jóval hosszabbra sikeredett, mint kellett volna.

A Haas versenyzőjének ráadásul a lehető legrosszabb ütemben jött ki az ezt követő virtuális biztonsági autós szakasz és végül csupán a 17. helyen ért célba, így érthetően frusztráltan és csalódottan nyilatkozott a leintést követően.

Még több F1 hír:

„Nem a csapat döntése volt, hogy kiálljunk első szárnyat cserélni, az FIA gondolta úgy, hogy meg kell tennünk. Úgy éreztük, a sérülés ellenére is be tudjuk fejezni a versenyt, hiszen ez csak egy kis karcolás volt az autón“ - mondta Magnussen.

„Megértem, ha például az egész első szárny sérül és lóg az autóról, hogy abban az esetben nem biztonságos tovább versenyezni, de itt nem történt semmi rendkívüli, szóval nem értem“ - folytatta a dán.

A Haas számára különösen fájó lehet, hogy Mick Schumacher autója megadta magát a 19. körben és egy erőforrás-probléma miatt feladni kényszerült a versenyt, így továbbra sem sikerült megszereznie első pontjait a Forma-1-ben.

 

„Elromlott a motor, ami nagyon szerencsétlen dolog, mert addig a pontig jó versenyt futottunk. Remekül éreztem magam az autóban és azt hiszem, hogy a tempónk sem tűnt rossznak. Ez így elég bosszantó, de van még néhány verseny hátra“ - mondta Mick Schumacher.

„A tempónk az egész hétvége során erősnek tűnt, ami mindenképpen pozitívum, erre építhetünk Silverstone-ban“ - tette hozzá a német, akinek véleményével Günther Steiner is egyetértett.

„Kevin versenye véget ért, amikor első szárnyat kellett cserélnünk. Mick keményen harcolt és kezdte elkapni a ritmust, amikor az erőforrás megadta magát, ezzel pedig számára is véget ért a nap. Nem így terveztük ezt a versenyt, az biztos“ - fogalmazott a csapatfőnök.

Hivatalos: megbüntették Alonsót, módosult a Kanadai Nagydíj végeredménye!


Michael Schumacher a Forma-1 legendája, aki hét alkalommal nyert világbajnoki címet, ami a mai napig rekordnak számít.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Furcsa probléma hátráltatta Kanadában Verstappent a Sainz elleni csatában
Következő cikk Visszatérhet a Renault legendás megoldása is? Fontos megbeszélés lesz az FIA és a csapatok között

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország