Ma 19 éve, hogy Schumacher először bajnok lett a Ferrarival

19 esztendővel ezelőtt ezen a napon Michael Schumacher egy igen különleges pillanatot élt át, mert a Benetton után a Ferrarival is felért a csúcsra a Forma-1-ben, amiért igen meg kellett küzdenie.

Mika Hakkinen, Mclaren MP4-15, Michael Schumacher, Ferrari F1 2000, champion

Fotót készítette: Sutton Images

Meg kellett küzdenie, mert 1996 és 1998 nem tudott bajnokságot nyerni a Ferrarival, és 1997-ben botrányos körülmények között ért véget számára a szezon, amikor kizárták a Jacques Villeneuve elleni manővere miatt. Azt azt megelőző idényében harmadik lett, míg 1998-ban második. A nagy bajnoki éve előtt pedig csak 5., de a súlyos lábtörése miatt több futamot is ki kellett hagynia.

Még több F1 hír:

A 2000-es szezon remekül kezdődött Michael Schumacher számára, hiszen az első három futamot megnyerte a 3 literes V10-es motorral hajtott F1-2000 volánja mögött, majd az újabb győzelmek mellett becsúszott pár gyengébb eredmény is, kezdve azzal, hogy sorozatban három alkalommal is kiesett, amivel sok pontot veszített.

A negatív széria után Magyarországon és Belgiumban második lett, de a szezon hátralévő részében végig csak nyert, így egy futammal a szezon vége előtt világbajnoki címet ünnepelhetett, ami a harmadik volt, de a Ferrarival az első. Ezt a bizonyos Japán Nagydíjat napra pontosan 19 esztendővel ezelőtt rendezték meg Szuzukában, ami az F1 történetének 662. versenyhétvégéje volt.

Az időmérő edzésen Schumacher csak 0.009 másodperccel végzett az akkori címvédő, Mika Hakkinen előtt, aki mögött David Coulthard ugyanabban a McLarenben már 0.411 másodpercet kapott. A legjobb ötben még Rubens Barrichello és Jenson Button voltak ott a Ferrarival és a Williams autójával 0.5 és 0.8 másodperces hátrányban.

Michael Schumacher, Ferrari F1 2000

Michael Schumacher, Ferrari F1 2000

Fotó készítője: Sutton Images

A verseny Schumacher sikerét hozta a két McLaren előtt. A finn világbajnok 1.837 másodpercre követte a németet, akit kvázi bekísért a célba, így páholyból nézhette végig riválisa bajnoki ünneplését. A trió mellett pontszerző volt még Barrichello, Button és Villeneuve, ugyanis ezekben az időkben még csak az első 6 helyezett kapott pontot.

Michael a szezon végén 108 ponttal zárt a 89 pontos Mika előtt. Az olaszok duplán örülhettek, mert a csapatvilágbajnoki cím is az övék lett 170 ponttal. A McLaren 152 egységig jutott, és nem voltak messze, így többek között az első két futamot is bánhatják, ahol egyetlen egy pontot sem sikerült szerezniük.


Erősen korlátozottá váltak Nico Hülkenberg F1-es lehetőségei, noha az egyik legjobb versenyzőről van szó a középmezőnyből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón, ahogy Alonso ünnepli Schumacher előzését Japánban, aki alatt elfüstölt a Ferrari
Következő cikk Egy hihetetlen nap az F1-ben: Kobayashi dobogón, Japában (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország