Lorenzo megtöri a negatív spirált a Honda szerint

A HRC technikai igazgatója, Takeo Yokoyama szerint a spanyol MotoGP-versenyzőre "jó dolgok várnak", azok után, hogy ebben a szezonban negatív spirálba került, és még meg is sérült.

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Jorge Lorenzo nagyon nehéz szezont teljesít, a spanyol világbajnok a szezon kezdetétől szenvedett a Hondával, és a nyári szünet előtt hibát hibára halmozott. Végül meg is sérült, ami miatt zsinórban négy futamot ki is kellett hagynia. Lorenzo a Brit Nagydíjon térhet vissza, és a Honda biztos benne, hogy a spanyol képes lesz megtörni a negatív sorozatot.

"Igaz, hogy egy kicsivel több időre van szüksége neki is és nekünk is, mint előzetesen gondoltuk. A versenyzési stílusa miatt tudtuk, hogy nem lesz könnyű megszokni a számára a motort, és nem könnyű nekünk a számára legjobb motort megépíteni. És ennek a tetejébe, még meg is sérült párszor" - utalt Yokoyama arra, hogy a spanyolnak nem is az asseni csigolyatörés volt az első sérülése az idény során, a szezon előtti teszteket is ki kellett hagynia.

Még több hír:

"Most negatív spirálban vagyunk, de az életben vannak ilyen időszakok, és innen már csak jó dolgok történhetnek" - jelentette ki Yokoyama. Lorenzo kapcsán azonban még korábban az is felmerült, hogy a szerződése ellenére távozik a Hondától, és visszatér a Ducatihoz, ám időközben elfogytak a helyek a riválisoknál, és a spanyol is kijelentette, hogy mindenképpen szeretne megbirkózni a japánok motorja által támasztott feladatnak.

Közben a Hondával Cal Crutchlow-nak is hasonló problémái voltak idén, mint Lorenzónak. "Mindhárom gyári pilótát figyelembe vesszük, szóval gyakran történik, hogy mindhárom mást mond, más irányt szeretne. De persze Marc Marquez a prioritásunk. Mert Marc bajnok, és ő remek visszajelzést ad, és az elsődleges cél Marc-kal bajnoknak lenni" - jelentette ki Yokoyama.

Yokoyama szerint még nagyon sokat kell tanulniuk, és a Lorenzót három futamon is helyettesítő Stefan Bradl sokat segített az új elemek kipróbálásában. "Jereztől Bradllel kezdtük kipróbálni a szénszálas lengőkart, amit azóta már négyszer, ötször módosítottunk. Most kicsit tanultunk arról, hogy mi a lényege ennek a megoldásnak. Mert amikor egy szénszálas anyag kerül fel a motor elejére, az megváltoztatja a teljesítményt" - vezetett be a fejlesztés részleteibe Yokoyama.


A következő videós anyagban a Forma-1 idei mezőnyének eredményeit nézhetjük meg egymás ellen, csapaton belül, látván azt, hogy ki, hogyan áll a másikkal szemben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso szerint a Ducatit megújítja Marquez utolsó kanyaros legyőzése
Következő cikk A KTM jövője Pedrosa kezében van

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország