Kórházba került a korábbi F1-es pilóta, miután elkapta a koronavírust

A korábbi Forma–1-es pilóta két hete kapta el a vírust Milánóban. Ezek után Chieti város kórházának fertőző osztályán kezelték őt, ráadásul még a lélegzését is segíteni kellett egy ideig. Mostanra már azonban jobban van és hazatérhetett.

FIA officials and race steward Vitantonio Liuzzi

FIA officials and race steward Vitantonio Liuzzi

Charles Coates / Motorsport Images

Vitantonio Liuzzi most már otthonában lábadozik, és bár még nincsen a legjobb formában, azért már sokkal jobban érzi magát, mint néhány héttel ezelőtt. Október 23-án tesztelték le, és kiderült, hogy nemcsak ő, de felesége és gyermeke is megfertőződött.

Ezek után Milánóból Chietibe mentek át, ahol Liuzzi egészsége sokat romlott. Múlt csütörtökön már át kellett őt vinni a chieti kórház fertőző osztályára is, ahol megállapították, hogy kétoldali tüdőgyulladása van.

Még több F1 hír:

A kezdeti súlyos helyzet, mely során arra is szükség volt, hogy segítsék Liuzzi lélegzését, aztán szépen javulni kezdett az utóbbi öt napban, így tegnap már hazatérhetett a kórházból, családjának legnagyobb örömére.

A gyors gyógyulás miatt szerencsére Liuzzi már túl van a legnehezebb részén, és a korábbi pilóta megerősítette, hogy csak idő kellett neki, hogy újra rendben legyen. „Szerencsére számíthattunk az azonnali és hatékony segítségre” – mondta Liuzzi felesége, Francesca Caldarelli.

„Egyébként most teljesen más helyzetben lennénk. Mostanra a rémálom már kezd csak egy rossz emlékké válni.”

Ekkor dőlhet el Mick Schumacher sorsa


A Project CARS 3 nagy trailere

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda pályán az AlphaTaurival - VIDEÓ
Következő cikk Alonso ismét a Renault-val tesztel! - KÉPEK

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország