Lesz, ami az utolsó pillanatban készül csak el Zandvoortban

A szervezők korábban felhívták a figyelmet rá, hogy a Holland Nagydíj helyszínét elsősorban tömegközlekedéssel lehet elérni, a vonatállomás azonban éppen a nagydíj kezdetére készül el.

Artist impression of Circuit Zandvoort

Fotót készítette: Circuit Park Zandvoort

A Holland Nagydíj 35 év után tér vissza a Forma-1 vérkeringésébe, és a hollandok nagyon komoly versenyfutást vállaltak az idővel az előkészületek kapcsán. A pályán hatalmas átalakulás zajlik jelenleg is, ezek utolsó szakaszát azonban még februárban lezárják a hírek szerint.

Ugyanakkor a zandvoorti pálya megközelítése sem lesz egyszerű, a település ugyanis az átmenő forgalom elől le lesz zárva, így autóval megközelíteni a pályát nehézkes lesz. Ezért a szervezők már jó előre figyelmeztették az érkezőket, hogy a tömegközlekedést vegyék igénybe.

Azonban ezen a téren is jelentős előkészületek zajlanak, a vasúttársaság pedig teljesen átalakítja az állomást, amelyre várják a szurkolókat. A ProRail regionális igazgatója szerint ráadásul várhatóan éppen a nagydíj kezdésére készülnek csak el az átalakításokkal.

Még több F1 hír:

"Nagyon-nagyon közel leszünk a határidőhöz, de minden pontosan meg van tervezve. Nincs okunk azt hinni, hogy nem lesznek kész a munkálatok, de éppen a határidőre tudunk elkészülni" - mondta Kees Rutten regionális igazgató.

"Logisztikai szempontból nagyon komoly feladat ennyi járatot futtatni" - mondta egy rádiónak az elöljáró, aki azt is elmondta, hogy a legnagyobb feladatot az jelenti, hogy képesek legyenek a hálózati terhelést, amivel a Forma-1 közönségének pályára áramlása jelent, megfelelően modellezni, az ilyen csúcseseményeken ugyanis a hálózati terhelés jelentősen meghaladja a normál ütemtervet.

"Ezután pedig fontolóra vesszük majd az útvonal bezárását, amikor már csak óránként 12 vonat indul majd, de ez nagyon bonyolult" - mondta a ProRail illetékese, aki szerint a Forma-1 utáni helyzetről még több eligazítást is tartanak a döntés meghozatala előtt.

Az idei évben visszatérő Holland Nagydíjra május 3-án kerül sor, az idei, 22 futamra duzzasztott naptár másik újdonsága pedig a Vietnámi Nagydíj lesz, amelyet egy hónappal korábban, április 5-én rendeznek.


Ezúttal Come Ledogar húzta a rövidebbet, aminek a végén azonnal búcsúzott a legendás futam küzdelmeitől. Az Aston Martin keményen vágódott neki a falnak, és onnan már nem volt visszaút.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas már tanulmányozza Hamilton adatait, stílusát, hogy legyőzhesse őt
Következő cikk A szurkolók megérdemlik, hogy Alonsót az Indy 500-on lássák

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország