Lehetséges lehet Vettel visszatérése a Red Bullhoz Verstappen csapattársaként?

Beindultak az új pletykák, miszerint adott esetben mégis lehetséges lehet az, hogy Sebastian Vettel újra a Red Bull versenyzője legyen, ráadásul Max Verstappen csapattársaként.

Mark Webber, Red Bull Racing and Sebastian Vettel, Red Bull Racing

Alastair Staley / Motorsport Images

Az mindenki számára megkérdőjelezhetetlen lehet, hogy Sebastian Vettel a legjobb éveit a Red Bullnál töltötte, és nemcsak a négy világbajnoki címe miatt. Ez volt az a környezet, mely lehetőséget adott számára az élmezőnyre, valamint szinte végig boldog volt, mindenfajta politika nélkül.

Még több F1 hír:

Vettel nagy álma azonban az volt, hogy a Ferrari versenyzője legyen, mint Michael Schumacher, aki öt egymást követő alkalommal győzött az olaszok színeiben. A német álma 2014 év végén teljesülhetett, amikor Fernando Alonso idő előtti távozásával megnyílt az út számára Maranellóba.

A német jól kezdett, de az idő múlásával egyre több kritikát kapott. 2017-ben és 2018-ban több hibát is vétett, amik nagyon sokba kerültek számára. A Ferrari azonban nem volt jobb a Mercedesnél, és többek között ez is szerepet játszott abban, hogy nem jártak sikerrel.

2019 sem volt egy könnyű év Vettel számára, mivel Charles Leclerc érkezésével nagyon megváltozott a dinamika, és nagy nyomást helyezett a világbajnokra, akit legyőzött. A monacói egy igen hosszú távra szóló szerződést írhatott alá, addig Vettel még csak ajánlatot sem kapott, és az év végén távozni fog.

Sokakat meglepett, hogy még csak ajánlatot sem adott a Ferrari, akik a gazdasági körülmények megváltozására hivatkoztak. Vettel még nem döntött a jövőjéről, és legutóbb a Servus TV-nek azt mondta, tudomása szerint a Mercedesnél még mindig van két szabad hely.

Sebastian Vettel

Sebastian Vettel

Fotó készítője: Alessio Morgese

A műsorban Max Verstappen is helyet foglalt, aki úgy fogalmazott, nem lenne problémája Vettel ellen versenyezni a Red Bullnál, de a döntést nem ő hozza meg, hanem a vezetőség. A Mercedesnél mindeközben minden oldalról kijelentették, hogy Lewis Hamiltonra és Valtteri Bottasra szeretnének koncentrálni, tehát valószínűleg marad a páros.

Ezek után a Red Bull maradt az utolsó nagy opciója Vettelnek, ahol Alexander Albonnak nincs biztos helye. A világbajnok reaktiválásában lehetne ráció, mert nagyon tapasztalt, jól ismeri a csapatot, és a régi-új környezet lendületet adhatna neki.

Adrian Newey, a vezető tervező pedig pontosan tudja, hogy Vettel milyen autókat szeret, és közösen még erősebbek lehetnének. A nagy kérdés, hogy hogyan működhetne a Verstappen-Vettel duó, miközben Milton Keynesben minden a holland köré épül és az a fő cél, hogy világbajnokká tegyék.

Ez azonban korántsem ilyen egyszerű, mivel egyrészt Albon folyamatosan fejlődik, másrészt a Red Bullnál a részvények 51%-a továbbra is thaiföldi kezekben van. A fiatal pilóta pedig thai állampolgársággal is rendelkezik, ami akár szerepet játszhat ebben. Ha Alex nem vall kudarcot az idei szezonban, és növeli a tétet a tavalyi teljesítményéhez képest, akkor logikus választás lenne 2021-re Verstappen mellé.

Az F1-Insider.com információi szerint a Red Bull főnöke, Dietrich Mateschitz és Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója továbbra is nagyon hisznek a négyszeres világbajnokukban, és adott esetben nem állnák útját egy visszatérés kapcsán.

Ennyit kereshet Alonso a Renault-nál a nagy visszatérésével 2021-ben és 2022-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A fogadóirodák szerint nem kérdés, mi lesz a Stájer Nagydíjon
Következő cikk „Alonso tér vissza, nem Briatore”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország