Leclerc sportemberként is az egyik legjobb: visszaengedte Albont (videó)

Charles Leclerc szinte azonnal reagált, és visszaengedte maga elé Alexander Albont, akivel őrült csatát vívott a győzelemért a vasárnapi Virtuális Nagydíjon. A Ferrari versenyzője sportemberként is teljesített.

Charles Leclerc, Ferrari, on the grid

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Miközben az IndyCar online versenye botrányba fulladt a furcsa ütközések miatt, a Forma-1-ben egy olyan Virtuális Nagydíjat rendeztek meg, aminek nincs párja. A mezőny a rajongók szavazatai alapján Interlagosban gurultak pályára.

Még több F1 hír:

Ez volt a virtuális Holland Nagydíj, de mivel Zandvoort nincs benne az F1 2019 elérhető pályái között, és az F1 2020 nem jelent meg, egy alternatív megoldásra volt szükség. Végül egészen szenzációs futamot láthattunk a brazil aszfaltcsíkon.

Charles Leclerc ugyan nem szerezte meg a pole-t az időmérőn, és a vártnál távolabb volt, hamar kihasználta a rajtnál történteket, és már az első körtől kezdődően más dimenzióban autózott Alexnader Albonnal együtt az élen.

Leclerc és Albon majdnem 70 alkalommal váltották egymást az első helyen a futam ideje alatt. Rendkívül profik voltak, és csak keveset hibáztak. A monacóinak azonban volt egy 3 másodperces büntetése a pályahatárok be nem tartása miatt, így nem szerezhette meg a győzelmet.

Albon és Leclerc között volt egy nagyon szép jelenet is, amikor a Ferrari pilótája letolta a pályáról a Red Bull thai pilótáját, majd szinte azonnal visszaadta neki a helyet, és bocsánatot is kért. Erről a jelenetről nézhettek meg alább egy videót.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nézd újra a MEGA-EPIC Virtuális F1-es nagydíjat Leclerc nézetéből (videó)
Következő cikk Albon hihetetlenül nagy nyomást érzett Leclerc miatt a Virtuális Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország