Jelentés az időmérőről

SZENZÁCIÓ: Leclerc nyerte a Ferrarival a Bahreini Nagydíj időmérő edzését Vettel előtt

A Ferrari kibérelte magának az első két helyet Bahreinben, de Leclerc volt az, aki szenzációs teljesítményt nyújtott, bár Hamilton igen közel volt Vettel köréhez.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A harmadik szabadedzés részben azt hozta, amit az első kettő pénteken: a Ferrarik domináltak, a Mercedesek nagyon távol voltak. És még ezt a változó aszfalthőmérséklet ellenére is el lehet mondani. Egyszerűen Hamiltonnak és Bottasnak nem volt ellenszere Leclerc, valamint Vettel ellen, akik alatt messze gyorsabbnak tűnt az autó.

Még több F1 hír:

Az SF90 dominánsan várhatta az időmérőt, míg a Red Bull harmadik erőként, bár a középmezőnyből a Haas, a Renault és a McLaren is rendkívül közel került, így érdekes volt látni azt, hogy mi lesz ennek a folytatása a kvalifikáción, sokkal hűvösebb pályafeltételek mellett.

Q1

A Q1 legnagyobb meglepetését Hülkenberg kiesése jelentette. A Renault német versenyzője a szabadedzéseken parádésan szerepelt, de most nagyon hamar búcsúznia kellett, miközben Ricciardo simán tovább tudott menni a Q2-be. Räikkönen rendkívül közel volt ahhoz, hogy szintén búcsúzzon. A finn az alfa romeós csapattársát ejtette ki. Az olasz és a német mellett még Stroll és a két Williams szállt ki az első etapban. Igaz, Gasly sem volt messze az újabb Q1-es fiaskótól.

A legjobb idővel a két Ferrari állt elő, méghozzá igen komoly előnnyel. Az SF90-nel Leclerc volt a gyorsabb. A két Mercedes közé a 4. helyen Norris vetődött be a McLarennel, de Sainz is ott volt a 7. pozícióban, közvetlen Magnussen, Verstappen és Grosjean előtt. A másik ilyen erős teljesítményt az újonc Albon hozta a 6. helyen a Toro Rosso-Hondával, amivel igen sokat adott Kvjatnak.

 

Q2

A Q2-ben is a Ferrari volt a leggyorsabb. Leclerc több mint 0.3 másodpercet adott Vettelnek, akinek egy rossz kiengedés miatt még egy kört kellett futnia. Ennek ellenére meg sem tudta közelíteni a monacói idejét. Hamilton és Bottas ezúttal is messze volt – 0.5 és 0.7 másodperc. A legjobb öt sorrendjét Magnussen zárta, majd jött Sainz, Verstappen, Grosjean, Norris és Räikkönen. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a két McLaren bement a Q3-ba, akárcsak a finn „Jégember” az Alfa Romeóval. Ricciardo, Albon, Gasly, Pérez és Kvjat azonban nem járt sikerrel. A Red Bull francia pilótája sokkal lassabb volt, mint a holland csapattársa, amivel egyre nagyobb bajba kerülhet. Ismervén Dr. Helmut Markót, sok időnek nem kell eltelnie ahhoz, hogy egy esetleges cseréről is szó essen. 

 

Q3

A Q3-ban is a Ferrari és Leclerc volt a legjobb. A monacói ráadásul körrekorddal szerezte meg az első rajtelsőségét. Vettelnek esélyt sem adott, akinek a Q2-es gumihiány miatt csak egy köre volt arra, hogy valamit alkosson a végén.

Hamilton egészen minimális különbséggel maradt el a négyszeres világbajnok idejétől, majd jött Bottas, Verstappen, Magnussen, Sainz, Grosjean, Räikkönen és Norris.

Végeredmény - időmérő

Hely Versenyző Autó Motor Idő Különbség
1 Monaco Charles Leclerc  Ferrari Ferrari 1'27.866  
2 Germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 1'28.160 0.294
3 United Kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 1'28.190 0.324
4 Finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 1'28.256 0.390
5 Netherlands Max Verstappen  Red Bull Honda 1'28.752 0.886
6 Denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 1'28.757 0.891
7 Spain Carlos Sainz Jr.  McLaren Renault 1'28.813 0.947
8 France Romain Grosjean  Haas Ferrari 1'29.015 1.149
9 Finland Kimi Raikkonen  Alfa Romeo Ferrari 1'29.022 1.156
10 United Kingdom Lando Norris  McLaren Renault 1'29.043 1.177
11 Australia Daniel Ricciardo  Renault Renault 1'29.488 1.622
12 Thailand Alex Albon  Toro Rosso Honda 1'29.513 1.647
13 France Pierre Gasly  Red Bull Honda 1'29.526 1.660
14 Mexico Sergio Perez  Racing Point Mercedes 1'29.756 1.890
15 Russian Federation Daniil Kvyat  Toro Rosso Honda 1'29.854 1.988
16 Italy Antonio Giovinazzi  Alfa Romeo Ferrari 1'30.026 2.160
17 Germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 1'30.034 2.168
18 Canada Lance Stroll  Racing Point Mercedes 1'30.217 2.351
19 United Kingdom George Russell  Williams Mercedes 1'31.759 3.893
20 Poland Robert Kubica  Williams Mercedes 1'31.799  

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A fékhűtők is a „listázott alkatrészek” között lehetnek 2020-tól
Következő cikk Leclerc: ma este alszok egyet, vasárnap befejezem a munkát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország