Jelentés a versenyről

Leclerc nyert Monzában Bottas előtt, Vettel hibázott, pontot sem szerzett!

Az Olasz Nagydíjon a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc tudott diadalmaskodni a két mercedeses, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton előtt. Sebastian Vettel pont nélkül maradt az olasz istálló hazai pályáján.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90 spins

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A szombati nap a száraz idő ellenére kissé kaotikusra sikeredett, mivel a Q3 végén csak Leclerc és Sainz tudta megkezdeni a mért körét, köszönhetően annak, hogy a pilóták egymás mögött taktikáztak a szélárnyékkal és a végén már nem maradt idejük arra, hogy felérjenek. Az FIA órákon át ült az ügyön, de csak három megrovást osztott ki, így a rajtrács érintetlen maradt, leszámítva Räikkönen büntetését, aki a motoros specifikáció cseréje végett csak a bokszból várhatta a rajtot, míg Pérez a rajtrács végére került Verstappen elé, akikhez hasonlóan Norris, valamint Gasly is a motorcsere miatt kapott büntetést.

Még több F1 hír:

Közvetlen a futam előtt is vannak bizonyos cserék, amik engedélyezettek. Ezt páran ki is szokták használni, de csak azokkal az alkatrészekkel és elemekkel, amik rajta vannak a „szabad listán”, tehát nem jár értük büntetés. Ritkább esetekben pedig a gumik cseréjére is engedélyt kapnak a pilóták.

Nos, a monzai futam előtt két világbajnok is érintett volt ebben, mert Vettel és Hamilton is cserélhetett. A Ferrari négyszeres világbajnokánál a bal hátsót cserélhették az olaszok, míg Hamiltonnál mindkét hátsó abroncsot. Ezekben az esetekben a csapatoknak bizonyítaniuk kell a gumin keletkezett sérüléseket, és így tovább. Hamiltonnál mindkét hátsó gumi súlyosabb károkat szenvedett a Q2-ben az 5-ös kanyarban. Természetesen a német és a brit bajnok sem új gumikat kapott, hanem a lecseréltekkel megegyező kilométerszámú tappancsok kerültek fel az autóra.

FUTAM

A rajtnál Leclerc maradt az élen, mögötte Hamilton és Bottas következett, míg Nico Hülkenberg a hatodik helyről fel tudott jönni Sebastian Vettel elé, a top-6-ot pedig Ricciardo zárta. Hülkenberg a 2. kör elejéig tudott honfitársa előtt maradni.

Verstappen a rajtnál kalamajkába került, ami miatt az első kör végén be is kellett jönnie a bokszba új első szárnyért. A top-10 állása 2 kör után Leclerc, Hamilton, Bottas, Vettel, Hülkenberg, Ricciardo, Stroll, Sainz, Albon, Giovinazzi volt.

Sainz és Albon komoly csatát vívott a 8. helyért, amelynek az lett a vége, hogy Albonnak nem volt elég helye elfordulni a spanyol mellett, és a kavicságyból kellett visszatérnie- a 11. helyre esett vissza.

Az 5. körben Ricciardo megelőzte csapattársát, így már az ausztrál pilóta volt az 5. pozícióban. Vettel a 7. körben megpörgött, majd ennek következtében Stroll és Gasly is pozíciókat vesztett. A német versenyzőnek a bokszba is ki kellett állnia, így nagyon sokat bukott a hibájával. Nem sokkal később Grosjean is ugyanott csúszott meg.

Vettelt az esetért bokszutca-áthajtásos 10 másodperces stop/go büntetéssel "jutalmazták", így az utolsó helyre esett vissza a négyszeres világbajnok. Nem sokkal később azt is kiírták, hogy Stroll bokszutca-áthajtásos büntetést kapott Gasly leszorításáért.

A 18. körben Alex Albon is büntetést kapott, ugyanis a stewardok szerint a thai versenyző előnyt szerzett a pálya elhagyásával, emiatt 5 másodperces büntetést kapott. Kimi Raikkönent pedig azért büntették 10 másodperces stop/go büntetéssel, mert nem megfelelő gumikat raktak fel a finnek a bokszutcából való rajtjánál.

Még több hír:

Az élmezőnyből Lewis Hamilton állt ki először, aki az ötödik helyre jött vissza a közepes keverékkel. Egy körrel később Leclerc is érkezett, akinek a kemény gumikat rakták fel, a monacói pedig az élen maradt. 

Leclerc a következő körben megelőzte Hülkenberget, akit Hamilton is megelőzött, majd a következő DRS-zónában Hamilton próbálkozott Leclerc ellen, de Hamilton nem tudott befordulni a monacói mellett. Erre válaszul a bírák fekete-fehér zászlót mutattak Leclerc-nek.

A 26. körben Leclerc megelőzte Ricciardót, nem sokkal később pedig Hamilton is el tudott menni az ausztrál mellett, így Leclerc nem tudott elnyúlni Hamiltontól. Az élen továbbra is Bottas volt, aki eléggé megnyújtotta az első etapját - a finn végül a 28. körben állt ki a közepes keverékért.

A 29. körben Carlos Sainz állt ki a versenyből, mivel nem rögzítették megfelelően a gumiját, emiatt pedig VSC-s fázis lépett érvénybe. A 30. körben Daniil Kvjat állt ki vélhetően motorhiba miatt, emiatt ismét jött a VSC.

A 36. körben Leclerc elrontotta az első kanyart, miután Hamilton nyomás alá helyezte őt. A következő egyenesnél a monacói nagyon keményen védekezett, így tartotta maga mögött a britet. A stewardok úgy döntöttek, nem szükséges vizsgálni a monacói kanyarlevágását. Eközben Bottas elkezdett felérni az élen haladó párosra.

A 42. körben a top-10 állása Leclerc, Hamilton, Bottas, Ricciardo, Hülkenberg, Albon, Perez, Verstappen, Giovinazzi, Norris volt, majd Hamilton elrontotta az 1-es kanyart, így Bottas feljött a 2. helyre Charles Leclerc mögé.

8 körrel a futam vége előtt Kevin Magnussen is feladta a versenyt, így 17-en maradtak a pályán. Eközben Bottas 1 másodperces távolságba került Leclerc-hez képest.

Bottas 3 körrel a leintés előtt meglehetősen közel került Leclerc-hez, azonban hibázott, így újra kellett kezdenie a felzárkózást, viszont a finn már nem tudta megelőzni a fiatal tehetséget.

A versenyt tehát Charles Leclerc nyerte meg, a dobogóra pedig Valtteri Bottas és Lewis Hamilton állhatott fel. A Renault az idei legjobb eredményét begyűjtve lett negyedik és ötödik Ricciardóval és Hülkenberggel, majd Albon, Perez, a mezőny végéből induló Verstappen, Giovinazzi és Norris tudott még pontot szerezni.

Charles Leclerc győzelmével a Ferrari 2010 után tudott nyerni Olaszországban, akkor még Alonso tudott győzni a maranellóiak színeiben. A nap versenyzőjének is a monacóit választották meg, a leggyorsabb körért járó pontot pedig Lewis Hamilton gyűjtötte be.

A top-10 végeredménye: Leclerc, Bottas, Hamilton, Ricciardo, Hülkenberg, Albon, Perez, Verstappen, Giovinazzi, Norris.

Helyezés Versenyző Autó Motor Idő Különbség Intervallum Pont
1 Monaco Charles Leclerc Ferrari Ferrari 1:15'26.665     25
2 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 1:15'27.50 0.835 0.835 18
3 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 1:16'01.864 35.199 34.364 16
4 Australia Daniel Ricciardo Renault Renault 1:16'12.180 45.515 10.316 12
5 Germany Nico Hulkenberg Renault Renault 1:16'24.830 58.165 12.650 10
6 Thailand Alexander Albon Red Bull Honda 1:16'25.980 59.315 1.150 8
7 Mexico Sergio Perez Racing Point Mercedes 1:16'40.467 1'13.802 14.487 6
8 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda 1:16'41.157 1'14.492 0.690 4
9 Italy Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Ferrari 1 lap     2
10 United Kingdom Lando Norris McLaren Renault 1 lap     1
11 France Pierre Gasly Toro Rosso Honda 1 lap      
12 Canada Lance Stroll Racing Point Mercedes 1 lap      
13 Germany Sebastian Vettel Ferrari Ferrari 1 lap      
14 United Kingdom George Russell Williams Mercedes 1 lap      
15 Finland Kimi Raikkonen Alfa Romeo Ferrari 1 lap      
16 France Romain Grosjean Haas Ferrari 1 lap      
17 Poland Robert Kubica Williams Mercedes 2 laps      
  Denmark Kevin Magnussen Haas Ferrari        
  Russian Federation Daniil Kvyat Toro Rosso Honda        
  Spain Carlos Sainz Jr. McLaren Renault        

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így dobta el Raikkönen az Alfa Romeót a monzai időmérőn (videó)
Következő cikk Leclerc-nek Monzában a hiba is belefért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország