Leclerc: már most aláírnék egy újabb ferraris szerződést

Lehet, hogy a Ferrari egy igen rossz 2020-as szezonon van túl, de a monacói pilóta nem tervezi elhagyni Maranellót az elkövetkezendő időben, mivel akár már most aláírna egy új szerződést a jelenlegi, 2024-ig szóló megállapodása utánra is.

Charles Leclerc, Ferrari, in the press conference

Fotót készítette: FIA

Charles Leclerc kijelentette, hogy esze ágában sincsen csapatot váltani a következő években, és akár máris aláírna egy új szerződést velük, ha ez lehetséges lenne. A 23 éves pilóta már így is elkötelezte magát a csapat mellett egészen 2024-ig, miután aláírta az F1 és a Ferrari történetének egyik leghosszabb időre szóló megállapodását.

Az elköteleződése pedig semmit sem csökkent a gyenge tavalyi szezon következtében. „Szerződésem van egészen 2024 végéig, de már most szeretném meghosszabbítani, mert hosszabb ideig akarok még itt maradni” – mondta Leclerc a Repubblicának.

„Én hiszek a Ferrariban és az itt dolgozó emberekben. 100 százalékban magamra koncentrálok, és folyamatosan fejlődök is.” Hiába azonban ez a hozzáállás, Leclerc azt is tudja, hogy csak akkor érkeznek majd a sikerek, ha a megfelelő csapat veszi őt körül.

Még több F1 hír:

„Én egyedül nem vagyok elég a sikerhez, ezzel teljesen tisztában vagyok. Az sem számít, hogy ki a csapattársad, mert a pályán csak a stopperóra árul el mindent. Arról is szól ez, hogy segítsd a csapatot a pilótafülkén kívül is.”

„Ez talán unalmasnak hangzik, de én számítok a csapatra és az autóra is, mert csak így lehet fejlődni. Mindennek megfelelőnek kell lennie, és azt akarod, hogy tökéletesen működjenek a dolgok. Ez a sport megadja nekem a szükséges adrenalint, mert mindig mindent meg akarsz tenni, hogy te legyél a legjobb.”

„Idén elég nagyot léptünk előre, de csodákat sajnos biztosan nem tudunk ígérni” – zárta gondolatát a ferraris, aki egészen jó első futamhétvégén van túl a valóban jobbnak látszó vörös autó volánjánál.

Ricciardo már jövőre a vb-címért hajtana a McLarennel

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso megnevezte pályafutása legerősebb F1-es szezonját
Következő cikk Alonso Mick és Max ellen a Forma-1-ben – a spanyol elárulta, milyen érzés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország