Leclerc ígéri, többé nem követi el ezt a hibát

Charles Leclerc fogadkozik, tanult legutóbbi Törökországban elkövetett hibájából. A Ferrari versenyzője a verseny utolsó körének utolsó kanyarjaiban saját meglátása szerint túlságosan optimista volt, ez pedig dobogójába került.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Charles Leclerc biztos előnnyel haladt a harmadik helyen a Török Nagydíj utolsó köreiben, amikor esélye nyílt arra, hogy az utolsó körben megelőzze a második helyen autózó Sergio Perez Racing Pointját. A monacói a párharc során elmért egy féktávot, és ami miatt a negyedik helyre szorult.

Miután a 23 éves versenyző csak Sebastian Vettel mögött szelte át a célvonalat, csapatrádióján nem titkolta, mennyire haragszik magára „ostoba” hibája miatt.

Még több F1 hír:

Az esetről később lehiggadva nyilatkozó Leclerc elmondta, túl optimistán mérte fel a 12-es kanyar fékpontját, és nem volt tisztában a körülötte lévő autók helyzetével.

„Két tényező miatt alakult így. Az első, hogy túl optimista voltam, és egy kicsivel rosszul mértem fel a fékpontot” – kezdte értékelését a monacói.

 

„Az autó addigra már nagyon-nagyon piszkos volt, így hiába próbáltam nézni a tükröket, semmit sem láttam magam mögött.”

„Kevesebbet kellett volna kockáztatnom, elvégre már kicsivel Sergio előtt voltam a féktávnál. Az ilyesmi előfordul. Tanulni fogok belőle, és remélhetőleg többé nem kerülök ilyen helyzetbe.”

A törökországi eredménnyel visszatért a Ferrari esélye arra, hogy javítson jelenlegi konstruktőri helyezésén. A Scuderiának attól sem kell tartania, hogy az AlphaTauri megelőzi őket a 6. helyért zajló csatában.

A Ferrari hátránya három futammal a szezon vége előtt mindössze 6 pont a Renault-val szemben, és 24 egység a harmadik helyezett Racing Point mögött.

Leclerc szerint egyértelmű, hogy a Ferrarinak a harmadik helyet kell megcéloznia az év végi összetettben. Tudja azonban, hogy ez a gyakorlatban nem lesz ilyen egyszerű.

„Tudjuk, hogy ez nagyon-nagyon nehéz lesz. Három tökéletes hétvégére lesz szükségünk. Magunkra kell figyelnünk, és meglátjuk, ez mire lesz elég.”

„A végeredmény nem csak rajtunk, hanem a többiek kiegyensúlyozottságán is múlik majd” – fogalmazott Leclerc.

Alonso "zaklatja" a Renault-t

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Grosjean nem hagyta szó nélkül csapatfőnöke felé érkező kritikáját
Következő cikk Verstappen: a bajnoki második helyezés „nem számít”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország