Leclerc higgadtabban is elmagyarázta, mit rontott el a Török Nagydíj végén

Charles Leclerc, aki az utolsó kanyarokban csúszott le a dobogóról a múlt heti Török Nagydíjon, a futam után értékelve elmondta, úgy érzi, semmi őrültséget nem tett, amikor hibázott, de emiatt még jogosan dühös magára.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Charles Leclerc és a Ferrari igen komoly ugrásokkal rohamoztak az esőáztatta Török Nagydíjon, így a futam vége felé már a dobogóért küzdöttek. Leclerc volt a harmadik és az utolsó körben becserkészte Sergio Perezt, akinek a kopott intermediate gumikon egyre romlott a tempója.

Perez a kilences kanyarban szélesen fordult, ezzel felkínálva Leclerc-nek a helyet, aki azonban a tizenkettes előtt elfékezte magát és visszaadta azt a mexikóinak, bónuszként pedig Sebastian Vettel is elment mellette.

Még több F1 hír:

A fiatal pilóta azonnal elkezdte magát ostorozni a levezető körön a rádióban, a tavalyi bakui hibához hasonlítva ezt az esetet, majd a futam után rögtön a Skynak úgy értékelt, „amikor igazán kellett volna, akkor sz*r voltam.”

Órákkal később már kicsit higgadtabban magyarázta el a folyamatot, amely negyedik helyéhez vezetett: „A kilences kanyarba nagyon jól mentem be, Sergio pedig hibázott, így a tizesben a külső íven el tudtam menni, bár ott nagyon vizes volt a pálya és rossz volt a tapadás.”

 

„A Racing Point azonban az egyenesben, szélárnyékban nagyon gyors és sikerült jobboldalt maradnia, én pedig elfékeztem magam. Az adatokat megnézve, semmi őrültséget nem csináltam, ugyanott fékeztem, ahol addig, viszont a belső ív nedvesebb volt, erre számíthattam volna, szóval az én hibám. Egyenesen mentem, az is nagy küzdelem volt, hogy be tudjam venni a kanyart, szerencsére sikerült.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Racing Pointnál nem érzik úgy, hogy elszúrták Stroll versenyét
Következő cikk A Mercedes nem bánta, hogy slickekké váltak az intermediate gumik Hamilton autóján

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország