Leclerc az esőben jobban bízik, mint a Ferrari fejlesztéseiben

Charles Leclerc apró előrelépésre számít a Ferraritól a hétvége során bevezetésre kerülő fejlesztéseik kapcsán, de a monacói azt is elárulta, hogy szívesebben venné, ha esős körülmények között kellene versenyezniük a hétvégén.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Egy darabig úgy tűnt Monzában, hogy Charles Leclerc harcban lehet a dobogóért, azonban a Ferrari motorereje végül nem tette lehetővé a számára, hogy a Mercedes-motorral szerelt autók ellen eredményesen felvegye a harcot. A maranellói alakulat erre a hétvégére fejlesztésekkel készül, ám a monacói mégis inkább az esőben bízik.

„Nos, papíron kicsit jobbak vagyunk, és nyilvánvalóan, ha van bármink, ami kicsit jobb, akkor azt pályára visszük” – jelentette ki Leclerc a hétvége előtt. „Arra számítunk, hogy kicsit jobb lesz, de nem számítunk semmi hatalmas változásra. Bizonyára megteszünk egy lépést a helyes irányba.”

„Az előrejelzés egyelőre esőt mond. Ha ez lesz az eset, akkor egy kiszámíthatatlan futam vár ránk, remélhetőleg ez a javunkat fogja szolgálni. Ha száraz lesz, meglátjuk, hogy megvan-e a megfelelő tempónk, ez egy olyan pálya, ahol lehet előzni.”

Még több F1 hír:

Leclerc-nek nekiszegezték a kérdést, hogy esős vagy száraz időjárási körülmények között versenyezne-e inkább a hétvégén, mire a monacói kijelentette, hogy nem igazán táncol jól, már ami az esőtáncot illeti: „De igen, az eső jobb lenne. Talán táncolni fogok szombat este.”

„Sokkal magabiztosabb vagyok az autóval kapcsolatban, a teljesítményünk összességében jobb lett. Továbbá konzisztensebbek vagyunk összehasonlítva a tavalyi évvel. Szóval igen, ezt jó látni, ez azt mutatja, hogy a jó irányba haladunk, bár még nagyon hosszú út vezet a céljainkig, ami nem mást, mint a világbajnoki címért harcolni.”

Hamilton: Erre a győzelmemre gyakran vissza szoktam gondolni!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumacher az édesapja dokumentumfilmjéről, illetve a 2022-es évről nyilatkozott
Következő cikk Verstappen: Kicsit meglepődtem, amikor hallottam, hogy megbüntetnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország