Leclerc az élről is a Mercedest favorizálja

Charles Leclerc nyerte a második szabadedzést az Osztrák Nagydíjon, a Ferrari versenyzője ennek ellenére úgy érzi, hogy még mindig a Mercedesnél az előny.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A Ferrari ezúttal pénteken meg tudta zavarni a Mercedes nyomasztó egyeduralmát, a második szabadedzésen Leclerc végzett az élen. A monacói elégedett volt a teljesítményével, de nem tagadta, hogy szerinte az eddigi sorrend továbbra is fennáll, vagyis az osztrák pályán is a Mercedes a favorit. De legalább csökkent a különbség.

"Ez egy pozitív nap volt, a körülmények trükkösek, a szél sokat változik, de összességében az autó jól működött, de én arra számítok, hogy holnap már a Mercedes is erős lesz, szóval nagyon nehéz mögöttünk tartani őket, de mindent elkövetünk majd" - mondta Charles Leclerc, aki nem tagadta, hogy a Red Bull Ring egy kicsit jobban fekszik a Ferrarinak. "Igen, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy mekkora jelentősége van a beállításoknak, amelyekre nagyon sok munkát szántuk Franciaországban és ez bevált, remélem, hogy itt is be fog."

Még több F1 hír:

A versenyzők közül szinte mindenki megemlítette az első nap után a szél jelentőségét.

"Ez nagyon következetlen tényező, nehéz volt megjósolni, hogy éppen mi folyik a kanyarban, de összességében a gumikopás is nagyon meghatározó, elsősorban a agy meleg miatt. Meglátjuk, milyen lesz a helyzet holnap" - mondta Leclerc, aki szerint a Red Bull újításai is beváltak, és személy szerint ő különösen kedveli az osztrák pályát. "Ahogy mondtam, jó érzéseim voltak az autóban, és már reggeltől, ez nagyon biztató. Szeretem ezt a pályát, az egyik kedvencem."

Az elvárásokat illetően egyértelműen fogalmazott. "A cél legyőzni a Mercedest, de biztosak lehetünk benne, hogy ennél gyorsabbak lesznek holnap. De a cél előttük maradni" - zárta értékelését Leclerc, akinek csapattársa, Sebastian Vettel a nyolcadik helyen végzett a második szabadedzésen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videó: Vettel is alig kerülte el a falat az Osztrák Nagydíj második edzésén
Következő cikk A Renault-ra kemény éjszaka vár

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország