Leclerc: a Ferrari nem lesz a Mercedes vetélytársa a többi 2021-es futamon

Charles Leclerc figyelmeztetett, hogy a Ferrari „nem számíthat” arra, hogy a Mercedesszel fog harcolni a 2021-es Forma–1-es szezon hátralévő részében, hiába nyertek majdnem Silverstone-ban futamot.

Charles Leclerc, Ferrari, 2nd position, congratulates Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, in Parc Ferme

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Miután Leclerc az élre állt Lewis Hamilton és Max Verstappen első körös összeakadása után, egészen az 50. körig meg is tudta tartani a vezetést. A monacói egy adott ponton még kilenc másodperccel is vezetett, miközben motorgondjai is voltak.

Hamilton viszont a büntetése ellenére is képes volt visszazárkózni, és a kemény abroncsokon mutatott remek tempója révén levadászta a ferrarist, majd végül a Copse-nál el is ment mellette, hogy megszerezze a 99. futamgyőzelmét.

Még több F1 hír:

Leclerc persze frusztrált volt amiatt, hogy végül nem tudta végigvinni az előnyét, és megszerezni első sikerét a 2019-es Olasz Nagydíj után. A teljesítményüknek persze örült, de azt is elmondta, hogy ehhez hasonlóra nemigen számíthatunk a továbbiakban tőlük.

„A hétvége előtt egyáltalán semmi remény nem volt, hogy a győzelemért mehetünk Silverstone-ban. Ez is csak azt mutatja, hogy milyen jó munkát végzünk csapatként. Nem könnyű a helyzet, de kiválóan dolgozunk, ezt pedig meg is mutattuk ezzel az eredménnyel.”

„Most tovább kell haladnunk, mert ezt szeretnénk folyamatosan elérni: harcolni akarunk a sikerekért. Jó volt Lewisszal csatázni, de nem számíthatunk arra, hogy ez az év további részében is így lesz. Emiatt pedig nem állhatunk le.”

 

Az eredmény révén azért így is sikerült kivenniük valamennyit a McLaren előnyéből a konstruktőri tabellán, így most 15 pont az olaszok lemaradása. Ez volt egyébként Leclerc első pódiuma az idei szezonban, miután korábban már többször is végzett a negyedik helyen, és az első a tavalyi Brit Nagydíj óta.

Amikor megkérdezték tőle, hogy ezt tartja-e az egyik legjobb dobogójának, ő így felelt: „Igen, minden egyes körben ott voltam. Nem hiszem, hogy bármikor hibáztam volna egy nagyot. Az első etapon még azt hittem, hogy vége lesz a futamomnak a motorgondok miatt.”

„Elég sok mindent kellett a kormányon csinálnom, de ettől függetlenül egészen jól menedzseltük a szituációt. Utána szerencsére sikerült a kihagyások hatását csökkentenünk a futam hátralévő részében.”

Az Alpine mégsem lát akkora potenciált Oconban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher: „klasszikus” hibát vétett Hamilton
Következő cikk Ezért tartja túl szigorúnak Hamilton büntetését James Allison

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország