Leclerc 138 kört tesztelt a Ferrarival csütörtökön: „Könnyű vezetni”

Charles Leclerc meglehetősen elégedett a tesztjével, és már nagyon várja a folytatást a Ferrarival Barcelonában.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Az utolsó tesztnapon Kimi Räikkönen utódja pattant a volán mögé, aki összesen 138 kört futott a katalán ringen. A legjobb idejét a lágy gumikon futotta meg, mely a 6. helyre volt elég, de így is rendkívül közel volt Hamilton Mercedeséhez, mely a szuperlágy tappancsokon volt kint.

Még több F1 hír:

Charles napja aktív volt, hiszen délelőtt 72, délután pedig 66 kört abszolvált. A Ferrari összesen 598 kört tett meg az első teszten. Ebből Vettel 303, míg Leclerc 295 kört vállalt. A megtett kilométerszám pedig majdnem eléri a 2800-at.

Leclerc különböző konfigurációkkal tesztelt, értékelve a beállításokat, valamint a gumikat.

„Nem akarok túl sokat mondani, mivel ez csak tesztelés, de az érzés nagyon jó az autót illetően. Sok kört tettünk meg, és a megbízhatóság is jó volt, valamint minden nap sikerült befejeznünk a programunkat.”

„Igen jól érzem magam az autóban ülve, még akkor is, ha van néhány dolog, amihez hozzá kell szoknom, beleértve a csapat működését is. De az autót elég könnyű vezetni. Ahogy Seb mondta, nem érezni újnak az autót, hanem inkább egy meglehetősen fejlett gépről beszélhetünk. A vezethetőség nagyon jó, ami azt mutatja, hogy a csapat csodálatos munkát végzett a téli időszakban, hogy itt egy stabil autónk legyen.”

„Amikor megérkeztem Barcelonába, rögtön átváltottam munkamódra, és az érzelmeket átettem a másik oldalra, hogy a lehető legjobban végezzem el a feladatomat. Eredmények? Nem igazán koncentrálok erre. Saját magamra összpontosítok, és próbálom a lehető legjobbamat nyújtani, és minden körben fejlődni.”

Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, FerrariSF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90 lifts a front wheel
Charles Leclerc, Ferrari SF90 and Robert Kubica, Williams FW42
Charles Leclerc, Ferrari SF90 and Robert Kubica, Williams FW42
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
Charles Leclerc, Ferrari SF90
21

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli elárulta, mekkora a különbség a 2019-es F1-es keverékek között
Következő cikk A Red Bull "sokkal türelmesebb" Verstappent szeretne látni 2019-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország