Le Mans: 24 érdekes statisztika a 2018-as versenyről

A Toyota a második japán gyártó, mely sikerrel járt Le Mansban, míg Kazuki Nakajima a harmadik japán, aki a dobogó csúcsán ünnepelhetett. Érdekességek az idei versenyről.

#92 Porsche GT Team Porsche 911 RSR: Michael Christensen, Kevin Estre, Laurens Vanthoor

Scott R LePage / Motorsport Images

1. A Toyota első győzelme összetettben 20 részvétel után, egyben az első győzelem Fernando Alonso, Kazuki Nakajima és Sébastien Buemi számára

2. Az első pole pozíció a 8-as rajtszámú Toyota TS050 Hybriddel

3. A második pole pozíció Nakajima számára Le Mansban 2014 után (#8 Toyota TS050 Hybrid)

4. A második győzelem egy japán márkától a Mazda 1991-es sikerét követően

5. A második győzelem a Porschétől az LMPGTE Pro kategóriában 2013 után. A 92-es rajtszámú autón Kevin Estre, Michael Christensen és Laurens Vanthoor osztozkodott. A Porsche összesen 10 darab 911 RSR-t indított Le Mansban, ami a legerősebb jelenlétet jelentette

6. Két olyan versenyző is volt a mezőnyben, akik több mint 20 alkalommal indultak Le Mansban: Olivier Beretta és Jan Lammers. Utóbbinak ez volt a 24. bevetése a 24 óráson

7. Harmadik alkalommal nyert japán versenyző: Nakajima előtt Masanori Sekiya (McLaren, 1995) és Seiji Ara (Audi, 2004) állhatott fel a dobogó csúcsára.

8. 3:17.658 – a legjobb köridő a versenyen, amit Buemi ért el a futam ötödik körében

9. A negyedik pole a Toyota számára 1999, 2014 és 2016 után

10. Ötödik alkalommal nyert Le Mansban F1-világbajnok: Alonso olyan nevekhez csatlakozott, mint Mike Hawthorn, Graham Hill, Phil Hill és Jochen Rindt. A spanyol versenyző az egyetlen kétszeres F1-világbajnok, akinek elsőre összejött a diadal, és még mindig aktív az F1-ben

11. 8 – a győztes kocsi rajtszáma. Ötödik alkalommal nyertek ezzel a rajtszámmal: a Bentley (1928), az Alfa Roméo (1932) és az Audi (2006, 2009) viselte korábban

12. 10 korábbi győztes volt a mezőnyben az idei versenyen: André Lotterer, Marcel Fässler, Romain Dumas, Timo Bernhard, Earl Bamber, Nick Tandy, Jan Lammers, Mike Rockenfeller, Loïc Duval és Neel Jani.

13. Az idei volt a 11. alkalom Le Mansban, hogy pole-ból nyertek

14. A Toyota a 15. márka, mely kettős sikert könyvelhetett el Le Mansban. Az elődök listája: Alfa Roméo (1932), Aston Martin (1959), Audi (2001, 2014), Bentley (1930, 2003), Chenard & Walcker (1923), Delahaye (1938), Ferrari (1960), Jaguar (1953, 1990), Talbot (1950), Matra (1972), Mercedes (1952), Porsche (1971, 1987, 1998, 2015) Peugeot (2009) és Sauber (1989).

15. Összesen 14 adták fel a küzdelmet a 2018-as versenyen

16. 18 év - Phil Hanson (United Autosports' #22 Ligier JS P217-Gibson) és Julien Andlauer (Dempsey-Proton Racing's #77 Porsche 911 RSR) életkora, míg a legidősebb induló Mark Patterson (Algarve Pro Racing's #25 Ligier JS P217-Gibson, LMP2) volt a maga 66 életévével.

17. Zsinórban 21. alkalommal nyert a Michelin Le Mansban. A sor még 1998-ban kezdődött a Porsche 911 GT1-gyel. A francia gumigyártó 28 győzelemmel rendelkezik eddig

18. 23 alkalommal váltották egymást az élen a Toyota autói

19. 26 – az LMP2-ben diadalmaskodó G-Drive Racing ORECA 07-Gibson rajtszáma, amit Roman Rusinov, Andrea Pizzitola és Jean-Eric Vergne vezetett. Ez volt zsinórban az ORECA második győzelme az LMP2-ben

20. 60 – a mezőny létszáma 2018-ban, zsinórban harmadik alkalommal 2016 és 2017 után

21. 77 – a LMGTE Am kategóriában győztes Porsche 911 RSR rajtszáma, amit Christian Ried, Matt Campbell és az újonc Julien Andlauer terelgetett

22. 343.4 km/h – a versenyen elért legnagyobb sebesség, amit Nicolas Lapierre futott a Signatech Alpine Matmut's #36 Alpine A470-Gibsonnal

23. 388 – megtett körök száma, ami 5288.666 kilométernek felel meg

24. 256 900 – ennyi néző követte figyelemmel a Toyota sikerét

forrás:LeMans.org

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso a 25. Le Mansban, aki rögtön győzni tudott
Következő cikk BMW: a GTE Pro kategória igazi ínyencfalat volt Le Mansban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország