Kubica és Russell is a közös munkát méltatja a Williamsnél

George Russell nagyon élvezi a közös munkát Robert Kubicával, és a lengyel hasonlóan pozitív hangnemben nyilatkozott a teszt után. A Williams újonca elmondta, sűrű program vár rá a továbbiakban, valamint kellemes meglepetés volt az idei gép.

George Russell, Williams Racing

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Russell és Kubica felváltva ült kocsiba a két nap folyamán, a brit tehetség végül 97 kört pakolt bele a technikába Abu Dhabiban. Kubica elmondta, „remekül” dolgoznak együtt, Russell „nagyon kedves srác”, kettejük együttműködése „kulcsfontosságú nekik és a csapatnak is”.

Russell az értékelés részeként megjegyezte, „nagyon örül annak”, ahogy az első tesztje sikerült a Williamsszel, „összességében nagyon pozitív volt”. „Fantasztikus mindenkit megismerni, megérteni, hogyan működik a csapat, és természetesen az autót vezetni”- folytatta. „Kellemes meglepetés volt az, hogy milyennek érződik a kocsi, jó lépéseket tettünk meg 2019-re nézve. A gumiteszt nagyon hasznos volt a csapatnak, nagyon jó információra tettek szert, ami remek elképzelésekkel szolgál a továbbiakban, miközben nekivágunk majd az első tesztnek és versenyeknek.”

„Nagyszerű volt Roberttel dolgozni a teszt alatt, nagyon sok mérnöki ismerettel rendelkezik a korábbi tapasztalatai révén”- mondta Russell. „Hiszem, pozitív hatásunk lehet, megfelelő irányba tudjuk űzni a csapatot, hogy több teljesítményt nyerjünk ki. Nincs megállás az elkövetkező hetekben, hiszen olyan eseményekre megyek el, mint az Autosport és a BRDC díjátadója, majd egy Mercedes-esemény. Mindezek tetejében sok munka a Williamsszel Grove-ban, felkészülünk a 2019-es szezonra, hogy biztosra menjünk, fizikálisan felkészülve érkezek meg a tesztre.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc „érzelmesként” értékelte első ferraris tesztjét
Következő cikk Toro Rosso: Kvjat rögtön remek teljesítményt nyújtott, mindenki örül, hogy újra itt van velünk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország