Kubica: DRS-sel Alonso egy kör után megelőzte volna Petrovot!

Az Alfa Romeo tesztpilótája, Robert Kubica azt nyilatkozta, hogy nagyon közel volt a Ferrari-üléshez, illetve szerinte a 2010-es szezonzárón Fernando Alonso egy kör után megelőzte volna Vitalij Petrovot.

Vitaly Petrov, Renault F1 Team leads Fernando Alonso, Scuderia Ferrari

Fotót készítette: XPB Images

Szombaton Robert Kubica, az Alfa Romeo tesztpilótája a CasaSky adásában szerepelt, amelybe természetesen az otthonából kapcsolódott be a koronavírus-járvány miatt. Kubica pedig egyértelműen azok közé tartozik, akik túljutottak óriási nehézségeken.

„Természetesen nem adtam fel, viszont a mostani helyzet sokkal összetettebb, mert az egész világot érinti, mindannyiunkat. Egy láthatatlan ellenséggel küzdünk, míg 2011-ben pontosan tudtam, hogy mi ellen harcolok. Most a legnagyobb nehézség az, hogy nem látjuk az ellenséget.”

A 35 éves versenyző elmondta, nem lesz könnyű újrakezdeni az életet a koronavírus után, és a saját példáját hozta fel:

Még több F1 hír:

„Nem lesz egyszerű újrakezdeni, alkalmazkodnunk kell, és el kell fogadnunk, hogy nem tehetünk meg mindent, amit korábban megtehettünk. Ez egy graduális felépülés lesz, és a szituációhoz kell alkalmazkodnunk a céljainkkal is.”

„Körülbelül ezen kellett keresztülmennem nekem is. Nagyon korlátozott volt, hogy mit tehettem a jobb karommal, és mérges voltam, amiért nem tudtam ugyanazt csinálni, amit korábban. De amikor elfogadtam, hogy nem tudom ugyanazokat a dolgokat csinálni, akkor lassan újraépítettem magam mentálisan. Senki nem adhatja fel!” – mondta Kubica.

Ezután a lengyel arról beszélt, hogy nagyon közel volt a Ferrari-üléshez 2011-ben, ahol Fernando Alonso lett volna a csapattársa, Kubica szerint pedig nagyon tüzes párost alkottak volna a spanyollal.

„Ki mondta, hogy aláírt szerződésem volt? Vagy az is lehet, hogy én mondtam, vagy legalábbis utaltam rá anélkül, hogy kimondtam volna. Jól emlékszem a dátumra is, de nem mondhatom el. A Kubica-Alonso egy nagyon tüzes páros lett volna.”

További híreink:

A korábbi Williams-pilóta arról is beszélt, hogy milyen nehézségek voltak jellemzőek akkor, amikor megkezdte a Forma-1-es karrierjét.

„2005-2006 körül az előzések nagyon ritkák voltak. A modern Forma-1-ben, a DRS segítségével ez sokkal egyszerűbb. Manapság Alonso egy kör után megelőzte volna Petrovot, ez is mutatja, hogy mennyit változott a Forma-1.”

Kubica jó kapcsolatot ápol a kétszeres világbajnok spanyollal, és remek pilótának tartja őt.

„Számomra a Forma-1-ben Alonso a modern éra legerősebb versenyzője.” – jelentette ki az Alfa Romeo alkalmazásában álló lengyel.


A McLaren 650S alapjáraton is egy szép és erős modell, de az Armytrix és a Liberty Walk közreműködésével egyszerűen varázslatosan néz ki, még ebben a "lepusztult" állapotában is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montezemolo elárulta, Senna mindenáron a Ferrarinál akarta folytatni
Következő cikk Itt a virtuális Ausztrál Nagydíj teljes nevezési listája – Button a McLarennél, két Leclerc a Ferrarinál!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország