Kravitz: Ez lehet az első jele a Mercedes szétesésének?

A Mercedes a hét elején bejelentette, hogy júliustól kezdve már nem Andy Cowell lesz a csapat motorokért felelős főnöke. A Mercedes dominanciájához nagyban hozzájáruló brit mérnök távozása akár az első jele is lehet az „álomcsapat” szétesésének Ted Kravitz szerint.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Andy Cowell 16 évig volt a Mercedes brixworth-i motorrészlegének a tagja, amelynek 2014 óta az ügyvezető igazgatója is volt. A Mercedes kétségkívül a turbó éra legjobb motorja, amellyel a csapat 2014 óta sorozatban 6 konstruktőri címet szerzett.

Cowell, aki már januárban értesítette a Mercedest a távozási szándékáról, egyelőre tanácsadókánt marad a Mercedes kötelékében, hogy segítse utódjának, Hywel Thomasnak a munkáját, azonban a Sky riportere, Ted Kravitz szerint ez akár elindíthatja a csapat szétesésének folyamatát is.

„A következő munkája valószínűleg nem a Forma-1-ben lesz, mert a Mercedesnek is meg kell védenie magát attól, hogy elhalásszák, de természetesen nem tudhatjuk, hogy kapott-e ajánlatot egy másik csapattól, vagy motorgyártótól, és hogy azt el akarja-e fogadni” – mondta Kravitz a Sky F1 vodcastjében.

Még több F1 hír:

„Azt tudjuk, hogy Andy Cowell azt mondta a barátainak a csapatban, hogy egyelőre nincs még hova mennie, időt hagy arra, hogy kitalálja, mit csináljon legközelebb, ez is elképzelhető, de a legtöbbünk csak akkor hagy el önkéntesen egy munkahelyet, ha közben van hova mennie.”

„Ami kulcsfontosságú itt, és feltettem én is magamnak a kérdést: Ez az álomcsapat szétesésének kezdete? Ez az első nagy távozás a Mercedes álomcsapatából? Toto lesz-e a következő, aztán Lewis, és aztán szétesik-e az egész csapat?

„A következő nagy lépés Toto Wolffé. Martinnak (Brundle) igaza van, jó szakemberek vannak a Mercedes motorrészlegén, akik képesek lesznek pótolni Cowellt, aki briliáns mérnök, de nem pótolhatatlan.”

Andy Cowell, Managing Director, HPP, Mercedes AMG, and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Andy Cowell, Managing Director, HPP, Mercedes AMG, and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

„Ha Toto lesz a következő, aki elhagyja a csapatot, akkor már Hamilton is biztosan aggódni fog, és tényleg széteshet a csapat, de ezt már láttuk egy párszor a Forma-1-ben: a domináns csapatok sosem tartanak örökké.”

Egyelőre Lewis Hamilton, és Toto Wolff sem hosszabbította meg a szerződését 2021-re, Toto Wolffot már régóta összefüggésbe hozták az Aston Martinnal, azonban ő elmondta, hogy csak a személyes üzleti érdekeiből fektetett be a csapatba.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Rekordokat döntött a Virtuális Nagydíjsorozat a Forma-1-ben
Következő cikk Így zajlik egy F1-es üléspróba az AlphaTaurinál: Gasly és Kvjat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország