Közös jótékonysági akciót indít Hamilton és a Mercedes

Lewis Hamilton és a Mercedes bejelentette, hogy elindítják azt a jótékonysági kezdeményezés, mellyel a motorsport sokszínűségét szeretnék növelni. A program az „Ignite” nevet kapta.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, on the podium

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton és a Mercedes Ignite néven jótékonysági programot indított a motorsport világába való bejutás segítése érdekében. A munkát a hétszeres világbajnok saját alapítványa, a Mission 44 is aktívan segíti majd.

„A Mercedes régóta támogatja a motorsport sokszínűbbé tételével kapcsolatos törekvéseimet” – mondta az új kezdeményezésről Hamilton. 

Még több F1 hír:

„Izgatott vagyok, hogy az Ignite által közösen dolgozhatunk ezért a célért. A kulturálisan sokszínű munkahelyek nem csak sikeresebbek, hanem megmutatják a munka világában követendő példát.”

„A Hamilton Bizottság eddigi eredményei nagyszerű alapot jelentenek majd a folytatáshoz. Biztos vagyok benne, hogy az Ignite-tel valódi változást tudunk majd elérni a motorsport világában.”

„Az elmúlt 15 évben azon kevesek egyike voltam, akik feketeként szerepeltek az F1 világában. Büszke vagyok arra, hogy a Mercedesszel folytatott közös munka révén változást érhetünk majd el ezen a téren.”

Hamilton mellett csapatfőnöke, Toto Wolff is nyilatkozott a kezdeményezésről, melynek indítását már év eleje óta tervezik a brittel.

„Örülök, hogy végre konkrétumokról is beszélhetünk az Ignite kapcsán. Mióta az év elején megegyeztünk Lewisszal a projekt elindításáról, rengeteget dolgoztunk azért, hogy az általunk kitűzött célok megvalósíthatóvá váljanak.”

„A motorsport befogadóbbá és sokszínűbbé tétele csapatunk egyik legfontosabb célja, a Mercedes-Benz pedig teljes mértékben támogat minket ebben. Elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy segítsük a társadalom jó irányba történő változását. Olyan platformot szeretnénk létrehozni, aminek köszönhetően a jövő generációja örömét lelheti majd ebben a fantasztikus sportban.”

„Az Ignite kapcsolódik majd a csapatunk által létrehozott Accelerate 25 munkájához. Reméljük, hogy a sportágban önmagukat egyelőre kis számban képviselő csoportok közül sokan csatlakoznak majd hozzánk.”

Az Ignite több projektből is kiveszi majd a részét, többek között fekete diákok STEM-tantárgyakkal (tudomány, a technológia, a mérnöki ismeretek és matematika) kapcsolatos oktatásából. A tanulók közül többeket ösztöndíjjal is segítenek majd.

Steiner a zsúfolt versenynaptár ellen szólalt fel 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Webber: Hamilton varázslatos Budapesten
Következő cikk Lehet, hogy mégsem Abu Dhabi zárja a szezont?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország