Két nagydíj lehet idén Monzában a Forma-1-ben

A legfrissebb értesülések szerint Monza két nagydíjat rendezhet idén a Forma-1-ben a koronavírus miatt. A német jelentésekkel ellentétben Olaszország ott lehet az új naptárban, és Hockenheim visszatérhet.

Monza Branding

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Az olasz Autosprint is beszámolt az egyre formálódó F1-es naptárról, ami Európában veheti kezdetét. Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy a Forma-1 mezőnye ezen a kontinensen kezdje meg a szezont, de a koronavírus minden forgatókönyvet átírt.

Még több F1 hír:

A Liberty Media szabad kezet kapott a naptár teljes átformálására, amiket elsősorban európai futamokkal töltenének fel, így Hockenheim mellett olyan „új” pályákat tartalmazhatna a 2020-as kalendár, mint Imola, vagy Mugello.

Chase Carey, a Liberty Media vezetője elmondta, bízik abban, hogy július elején meg tudják kezdeni a versenyzést. A helyszín Ausztria lenne, és rögtön egy dupla futammal. 14-18 versennyel terveznek idén, ami egy nagyon sűrű világbajnokságot eredményezne.

Az új világbajnoki menetrend első fele már igencsak kezd kialakulni. Természetesen Európa a fő helyszín a rövidebb utazások miatt, és igyekeznek több versenyt rendezni ezeken a pályákon. Ebben lehet partner Monza is, mely szeptember 6-án és 13-án látná vendégül a csapatokat.

Ez két futamot jelentene, ami kétszer több, mint amiről korábban a német média számolt be. Akkor az olaszok igen hamar tagadták azokat a híreket, hogy idén nem rendezik meg a versenyüket. Tehát Monzában is nyitottak lehetnek erre az opcióra.

Az Autosprint arról is írt, hogy az első részletes naptártervezet május 6-án készül el, ami tegnap volt, így hamarosan hivatalosan is megkaphatjuk az átalakított naptárat, vagy annak első verzióját. Többek között az is kiderülhet, hogy a Hungaroringen hány versennyel számolnak.

A magyar pálya részéről nyitottak a különböző opciókra, de azt már korábban bejelentették, hogy nem tudnak nézőket fogadni a kialakult vírushelyzet miatt. Egy dupla-futam azonban nagyon érdekes és történelmi lenne Magyarországon.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo megtartása a Renault prioritása, de…
Következő cikk Nagyon agresszív fejlesztési tervvel készült az idei évre a Renault, és a számok is jók voltak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország