Két ex-F1-es olasz is arra számít, hogy remekül fog kezdeni a Red Bull

Mához négy napra már az Osztrák Nagydíj vége felé fogunk járni, két ex-F1-es olasz versenyző pedig a szezon első futamának esélyesének a Red Bullt tartják – Giorgio Pantano szerint Max Verstappen és Lewis Hamilton fog csatázni a győzelemért Ausztriában.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Egyelőre csak a barcelonai téli teszteken vagyunk túl a Forma-1 idénre tervezett programjából, hiszen a terveket keresztülhúzta a koronavírus-járvány: emiatt hónapokon keresztül szünetelt a formulaautózás királykategóriája, azonban most vasárnap, azaz július 5-én viszont már újraindul a versenyzés.

Éppen emiatt óriási várakozás előzi meg a versenyt, a szakértők pedig próbálják kitalálni, hogy melyik csapat és melyik versenyző kezdheti a legjobban az idényt. Ezúttal az olasz Autosprintnek a korábbi F1-es versenyző, Giorgio Pantano mondta el a véleményét.

További híreink:

„Az Osztrák Nagydíjon mindenki Lewis Hamilton és Max Verstappen csatáját fogja várni. A Red Bull mindent el fog követni annak érdekében, hogy jó teljesítményt nyújtsanak a Red Bull Ringen.” – mondta Pantano, majd így folytatta:

„Ausztriában nagyon fontos az aerodinamika, a Red Bull pedig jól teljesít ilyen téren. A Red Bull együttműködése kiváló a Hondával, és arra számítok, hogy a japánok is jól fognak teljesíteni a Red Bull kedvenc aszfaltcsíkján.”

A szintén korábbi Forma-1-es versenyző Andrea Montermini pedig úgy gondolja, hogy bár a szezon favoritja a Mercedes, de Spielbergben a Red Bull felülkerekedhet a német istállón.

„Az egész szezonra levetítve természetesen a Mercedes a favorit, de Ausztriában a véleményem szerint a Red Bull nyerhet. Azonban az időjárási körülmények is fontos szerepet játszhatnak, a jelentőségét ennek sem szabad alábecsülni.” – mondta Montermini.


Charles Leclerc ugyan ezúttal nem nyert virtuális versenyt, remek tapasztalatokkal gazdagodott, és volt egy nagyon látványos borulása is, ami után rögtön padló gázon ment tovább a World RX Esports versenyén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Számomra Verstappen ugyanazon a szinten van, mint Hamilton”
Következő cikk Brundle szerint Verstappen kicsit se lesz óvatosabb, mint eddig

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország