Két csapat nem gyorsult a téli teszteken

2020-ban a mérnökök szerint a valaha volt leggyorsabb Forma-1-es autókat láthatjuk majd. Valtteri Bottas összetettbeli legjobb ideje szintén ezt erősítette meg, mert majdnem fél másodperccel gyorsabb volt a legjobb köre, mint tavaly.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az idei autóknak több leszorítóerő és lóerő áll rendelkezésére, mint korábban bármikor, és egyedül a Pirelli azon döntése, hogy növeli a keréknyomást lassítja őket kicsit idén. A gumibeszállító szerint ez egy önvédelmi lépés, a gumikra ható nagyobb erők miatt.

Az idei az utolsó éve a 2009-ben született, és 2017-ben kiszélesített autógenerációnak, és bennük lesz minden, amit a mérnökök tanultak az évek alatt. Hosszú évekig az idei kocsik lesznek a valaha látott leggyorsabb Forma-1-es autók.

Ezt Valtteri Bottas is megerősítette Barcelonában. Már a harmadik napon gyorsabb volt fél másodperccel, mint Sebastian Vettel tavaly a 8. napon. A második héten a szeles időjárás megakadályozta a csapatokat gyorsabb idők elérésben, de persze tartalékoltak is.

Ha összehasonlítjuk a csapatok idei tesztjén futott legjobb körét a tavalyival, akkor azt tapasztaljuk, hogy két csapatot leszámítva mindenki gyorsult, a Williams a legtöbbet, a Haas a legkevesebbet. Csak a Ferrari és az AlphaTauri nem tudták megismételni a tavalyi egykörös tempójukat.

Az is igaz, hogy a Williamsnek volt honnan fejlődnie, így elég egyszerű volt nagyot előre lépniük. Tavaly 2 és fél napot kihagytak, mert nem készült el az autójuk, majd az egész éves teljesítményük pocsék volt.

Idén sokkal jobban indítottak, George Russel 1.259 másodperccel múlta felül a 2019-es idejét. Az FW43 a kanyarokban érezte magát a legjobban a nagyobb leszorítóerő miatt, de ez azzal járt, hogy még mindig nagyon nagy a légellenállása az autónak.

Nicholas Latifi, Williams FW43

Nicholas Latifi, Williams FW43

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

A Racing Point 9 tizedes gyorsulása sem meglepő. Tavaly az RP19 egy igen kifejletlen autó volt, amelyre 5 nagyobb fejlesztési csomagot is készítettek az év során. Az RP20 a tavalyi Mercedest vette alapjául, viszont a 2019-es Mercedes tavalyi idejénél az idei Racing Point 4 tizeddel lassabb volt. Van még hova fejlődniük. „Még csak most tanuljuk az új autónkat” – mondta a technikai igazgató Andy Green.

A Red Bull többet fejlődött, mint a Mercedes. Az RB16 nem csak egy egyszerű evolúciója a tavalyi RB15-nek, amely meg is látszódik azon, hogy 8 tizeddel gyorsabb volt elődjénél.

A Renault is becsületesen elvégezte a házi feladatát a télen, 5 tizedet gyorsultak 2019-hez képest. „Az új autónkkal teljesítettük a kitűzött céljainkat, de nem tudjuk befolyásolni a versenytársainkat” – mondta a csapatfőnök Cyril Abiteboul.

Még több F1 hír:

A Mercedes idén nem takargatta annyira teljesítményét, és 4.9 tizeddel múlták fölül a W10-el futott idejüket. Egyértelmű, hogy megint a Mercedest kell legyőznie annak, aki 2020 világbajnoka szeretne lenni.

Az Alfa Romeo 3 tizedet gyorsult, de ők előszeretettel használták a puhább keverékeket is. A McLaren bújócskát játszott, és a leggyorsabb idejüket a második legpuhább gumival teljesítették, ez megmagyarázza az apró, 0.093 százados javulásukat.

A Haas szerint mindig sok üzemanyaggal mentek, és ők is csak a C4-es gumikat használták, és hisznek benne, hogy csatában lehetnek az 5. helyért.

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Az AlphaTauri 32 századdal futott lassabb kört, mint tavaly, de ők sem használták a legpuhább keveréket.

A Ferrari viszont többször is megpróbált valódi gyorsköröket futni, de 0.139 tizeddel lassabbak lettek, mint tavaly ilyenkor. Mattia Binotto hozzátette: „gyorsabbak vagyunk a kanyarokban, de túl sokat veszítünk az egyenesekben.”

A Ferrari a megnövekedett légellenállással küzd. Az is igen szembetűnő, hogy az SF1000 mennyivel egyszerűbbnek tűnik a Mercedeshez vagy a Red Bullhoz képest.

Binotto szerint nem blöfföltek, és ennyi van az autójukban. Azonban, ha Leclerc versenyszimulációját nézzük, akkor abban bőven van még potenciál az Auto Motor und Sport elemzése alapján. Binotto szerint azért, mert jobban működik az autó versenyhelyzetben, mert a nagyobb leszorítóerő miatt jobban kezeli az autó a gumikat.


A stáb ismét odatette magát, és egy nagyon látványos videós anyaggal állt elő a 2020-as F1-es szezon előtt. Minden benne van, amire csak szükség lehet egy izgalmas trailerhez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagyon látványos felvételeken Verstappen zandvoorti F1-es parádéja
Következő cikk Glock sosem hasonlítaná össze Schumachert és Hamiltont

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország