Jön a végső teszt a női sorozatban: vajon lesz magyar induló?

Ezen a héten feszül egymásnak az a 28 női pilóta, akik közül csak 18 kaphat lehetőséget a W Series első szezonjában.

W Series livery

Fotót készítette: W Series

A W Series egy női formulabajnokság, ami már most nagy publicitást kapott, teljesen érthető módon. A mezőny előválogatóján Keszthelyi Vivien is jól teljesített, amivel bejutott a legjobb 28 közé. Innen azonban csak 18 pilótanő kap helyet a rajtrácson.

Még több F1 hír:

A végső teszt a spanyolországi Almeriában lesz. Itt 4 napja lesz a versenyzőnőknek arra, hogy bizonyítsák a tehetségüket, és a rátermettségüket a Tatuus T-318 volánja mögött. Fontos megjegyezni, hogy mindenki ugyanazt a technikát fogja használni, így valóban a sebesség dönt.

Ezzel együtt ez lesz a T-318 hivatalos bemutatkozása is, melynek végleges festéséről lehullt a lepel. Öt különböző színben fog pompázni a csomag, rajta a nevekkel és a nemzeti zászlókkal.

Az első verseny a németországi Hockenheimben kerül megrendezésre májusban.

16 különböző országból érkeznek versenyzők, hogy megszerezzék az első tapasztalataikat a vadonatúj 2019-es Tatuus T-318-cal, mellyel egy 4 napos intenzív tesztprogramon vehetnek részt, hogy annak a végén kiderüljön, ki az a 18 szerencsés, aki ott lesz a rajtrácson.

A bajnokságban 1.5 millió dollárt osztanak szét a legjobbak között, miközben a győztes 500 ezer dollárt kap. Szóval a tét nem kicsi!

A hivatalos tájékoztatás szerint a szakértők figyelni fogják a köridőket, a konstans tempókat, ahogy azt is, hogy a pilóták milyen mértékben fejlődtek a 4 nap során, valamint azok mennyire kommunikálnak ideálisan a mérnökökkel és szerelőkkel a munka ideje alatt. És persze az állóképesség is fontos szerepet játszik.

W Series festések
W Series festések
W Series festések
W Series festések
W Series festések
5

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rocky Bal-Bottas, aki kiütötte a mezőnyt az első menetben: videó
Következő cikk Teljessé vált a Formula 2 idei mezőnye

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország