Toplista

James Hunt összes F1-es győzelme: a karakter

A következő képes összeállításban egy olyan F1-es világbajnoknak nézhetjük meg a győzelmeit, aki egy vérbeli karakter volt. James Hunt neve örökké felejthetetlen marad, nemcsak a Niki Lauda elleni csatája miatt.

James Hunt, McLaren M23 Ford

Fotót készítette: LAT Images

James Hunt elsősorban a kicsapongó és rendkívül laza életviteléről, stílusáról volt híres az 1976-os bajnoki címének megszerzése mellett. Karrierje nem volt a leghosszabb, de azt sem mondhatnánk, hogy túlságosan rövid volt. A brit Playboy 1973 és 1979 között indult a királykategóriában. Olyan csapatoknak dolgozhatott mint a Hesketh, a McLaren és a Wolf. Összesen 92 startnál állt ott és a neve mellett 10 győzelem, 23 dobogós helyezés, 179 bajnoki pont, 14 rajtelsőség, 8 leggyorsabb kör, 46 kiesés és 179 bajnoki pont szerepel. 666 körön át autózott az élen.

Hunt az 1973-as Monacói Nagydíjon mutatkozhatott be az F1-ben, az idény második felében. Már az első bajnokságában letette a névjegyét, amikor is Hollandiában a harmadik, míg Amerikában a második helyen ért célba a Hesketh Racinggel. 1974-ben gyakorlatilag többet volt a pályán kívül, mint azon a kieséseinek köszönhetően, de amikor be tudta fejezni az adott versenyt, rendre dobogóra állhatott, akárcsak 1973-ban, amikor is szintén 8. lett a végelszámolásnál. Az 1975-ös szezon meghozta a nagy áttörést számára, és noha zsinórban ötször is kiesett, Hollandiában nyerni tudott és végül 4. lett.

 

Fotó készítője: Sutton Images

1976-ra a McLarenhez került, de azelőtt úgy tűnt, hogy nem lesz ülése. A vezetőség kockáztatott és leszerződtette a balhés brit pilótát. A szezont Brazíliában rögtön egy kieséssel indította, majd jöttek a dobogós helyezések, a győzelmek és az újabb nullázások. Ekkor közte és Niki Lauda között egy olyasfajta rivalizálás alakult ki, amire a mai napig csupán egy példa lehet: Ayrton Senna-Alain Prost.

Lauda az 1976-os Német Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett, és úgy tűnt, számára akkor ott véget ért a szezon és talán a pályafutása is az égési sérülései miatt. Az osztrák a csodával határos módon csak két versenytől maradt távol, és az Olasz Nagydíjon már újra a Ferrari volánja mögött ült, miközben Ausztriában és Hollandiában fontos pontokat gyűjtött a riválisa. Az osztrák elmondása szerint ezek a Hunt-sikerek adtak neki igazán erőt ahhoz, hogy nagyon hamar visszatérjen, noha hihetetlen fájdalmakat élt át.

James Hunt, McLaren M23

James Hunt, McLaren M23

Fotó készítője: Sutton Images

Ezután következett a mindent eldöntő Japán Nagydíj, a szezon utolsó versenyhétvégéje. Az időmérő edzésen Mario Andretti volt a leggyorsabb a Lotussszal, közvetlen a McLaren brit versenyzője és bajnokaspiránsa előtt. A harmadik leggyorsabb időt pedig Lauda autózta. Vasárnap mostoha körülmények között kellett versenyezniük a pilótáknak, ami közel sem volt életbiztosítás számukra.

Csupán 8 kör volt hátra a versenyből, amikor Huntnak ki kellett állnia a bokszba a rossz guminyomás miatt. James belül egyszerre forrt a dühtől és vált nyugodttá, ahogy visszatért a pályára. Ekkor az 5. helyen autózott, ami nem lett volna elegendő ahhoz, hogy megszerezze a címet. Az utolsó 8 körben mindent feltett egy lapra és hihetetlen tempót ment, aminek egy 3. hely és egy világbajnoki cím lett a vége, hiszen Lauda kiállt a Ferrarival, mert nem kockáztatott. Az osztrák utólag elmondta, féltette az életét és nem akarta kockáztatni azt egy cím miatt.

James stílusosan erre azt válaszolta, maximálisan tiszteli Nikit, de ő vele ellentétben még soha nem nyert bajnokságot, így készen állt arra, hogy esetlegesen egy súlyos balesetet szenvedjen, ha úgy alakul. Kettejük kapcsolata egyszerre volt idilli és barátságtalan. Az osztrák elmondása szerint titkon mindig a kedvence volt a brit, akit sokszor utált is a stílusa és a húzásai miatt.

James Hunt összes F1-es győzelme

1975 Holland GP
Hesketh 308B, Cosworth 3.0 V8 DFV. Rajthely: 3.
1976 Spanyol GP
McLaren M23, Cosworth DFV 3.0 V8. Starthely: 1.
1976 Francia GP
McLaren M23, Cosworth DFV 3.0 V8. Starthely: 1.
1976 Német GP
McLaren M23, Cosworth DFV 3.0 V8. Starthely: 1.
1976 Holland GP
McLaren M23, Cosworth DFV 3.0 V8. Starthely: 2.
1976 Kanadai GP
McLaren M23, Cosworth DFV 3.0 V8. Starthely: 1.
1976 USA GP
McLaren M23, Cosworth DFV 3.0 V8. Starthely: 1.
1977 Brit GP
McLaren M26, Cosworth DFV 3.0 V8. Starthely: 1.
1977 USA GP
McLaren M26, Cosworth DFV 3.0 V8. Starthely: 1st
1977 Japán GP
McLaren M23, Cosworth DFV 3.0 V8. Starthely: 2.
10

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault és a Mercedes is erősen furcsállja a Ferrari motorját, ami az FIA szerint legális
Következő cikk Ma 59 éves Damon Hill, 1996 Forma-1 bajnoka és Schumacher régi nagy riválisa

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország