James Allison: Wolff a legjobb csapatfőnök, akivel valaha dolgoztam

A Mercedes a hibrid-turbóéra kezdete, 2014 óta verhetetlen, ebben pedig a csapat műszaki igazgatója, James Allison szerint a csapatvezető Toto Wolffnak döntő szerepe van.

James Allison, Technical Director, Mercedes AMG in the press conference

James Allison, Technical Director, Mercedes AMG in the press conference

Mark Sutton / Motorsport Images

A Mercedes 6 konstruktőri, és egyéni bajnoki címet zsebelt be egymás után, ilyen fokú dominanciát soha azelőtt nem látott a Forma-1, James Allison szerint az egész siker egy embernek köszönhető: Toto Wolffnak.

Allison 2016-ban tragikus körülmények között hagyta el a Ferrarit, a felesége halála miatt költözött haza Angliába Olaszországból. 30 éves karrierje során olyan csapatvezetőkkel dolgozott együtt, mint Flavio Briatore, Jean Todt, Stefano Domenicali, Maurizio Arrivabene. A Mercedes YouTube csatornáján azonban azt mondta, hogy „Toto messze fölöttük áll.”

„Elképesztő melegséget, és életerőt áraszt magából, nagyon megbízik az alkalmazottaiba. A különböző területek szakértőit hagyja kibontakozni a saját kedvük szerint. Az embereknek mindig maguknak kellene meghozni a döntéseik, és nagyrészt függetlenül dolgozni.”

„Ezzel egy időben Toto sokra is számít az emberektől. Ha ezt az elvárást nem érjük el, akkor ki kell állnunk a munkánkért, de a kritika mindig őszinte, kristálytiszta, nem személyeskedő, és konstruktív.”

Toto Wolff, Mercedes AMG F1 Director of Motorsport

Toto Wolff, Mercedes AMG F1 Director of Motorsport

Fotó készítője: Mercedes AMG

Wolff korábban beszélt a vezetési stílusáról, amely a Mercedesre jellemző:

Szigorú „nem hibáztatunk senkit” kultúra van nálunk. Nem arról van szó, hogy újjal mutogatunk valakire, amikor történik egy hiba. Ez nagyon egyszerűnek hangzik, de annál nehezebb átültetni a valóságba.”

„Az emberi elme úgy épült fel, hogy hibáztat valakit egy hibáért, ezzel leveszi a felelősséget a saját válláról. Az első lépés ennek a megértése: ez csak egy apró szelep, amellyel az elme leveszi magáról a nyomást. Én igyekszek mindig nyugodt maradni.”

„Ha történik egy hiba, akkor annak az okát meg kell találnunk. Az, hogy ki vétette a hibát, nem fontos. A közös bizalom nagyon fontos a hibák megoldásánál. A csapat többi tagja tudja, hogy nekem is vannak jó, és rossz napjaim is.”

Még több F1 hír:

„Azonban, mindig igyekszek racionális maradni. Csak ekkor fognak az emberek felállni, és azt mondani, hogy „szerintem ezt, vagy azt csinálhattuk volna jobban is.” Ez nagyon fontos, mert a csapat haladást csak így tud elérni.”

„Az ego nagyon erős motiváció, de csak bizonyos fokig. Láttam már nagy arcokat hasra esni; általában azért, mert nem tudtak visszatekinteni saját magukra. Hittek abban, hogy ők a legnagyobbak, akár a Forma-1-ben, vagy máshol. Szerintem ez nem célra vezető, mert nagyon fontos, hogy mindig megkérdőjelezd saját magadat is.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hatalmas nevekkel indul az All-Stars Racing Night: Leclerc, Rossi, Griezmann, Courtois, T. Parker...
Következő cikk Lammers: Csak akkor lesz Holland Nagydíj, ha az F1 és a Liberty fizet érte

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország