Jack Miller véletlenül állította le motorját a Thaiföldi Nagydíjon

A Pramac Ducati versenyzője, Jack Miller elmondta, nagyot csalódott magában, miután a Thaiföldi Nagydíj felvezető körében véletlenül lenyomta motorja főkapcsolóját, ezzel minden reményétől megfosztva magát.

Jack Miller, Pramac Racing

Jack Miller, Pramac Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

Jack Miller volt a Ducatik között a leggyorsabb a burirami hétvégén, de hatodik rajthelyét fel kellett adnia, miután a felvezető kör előtt véletlenül lekapcsolta a motorját, amit vissza kellett vinni a boxba újraindítani, emiatt onnan kellett rajtolnia. Végül fel tudott zárkózni a mezőnyre, és a 14. helyen végzett. Bakiját a verseny után így magyarázta:

„Kinyomtam a motort. Amint megnyomtam a gombot, éreztem, hogy elb*sztam, mert pontosan tudtam, mit csinál az a kapcsoló. Mondjuk úgy, hogy kicsit siettem, és egyszerre akartam mindent elintézni, emiatt rossz helyre nyomtam. Nem nehéz ezt elnézni, nekem sikerült. Megesik, beüt az adrenalin, ilyesmi.”

Még több hír:

Miller leszögezte, ez volt az első alkalom, hogy ilyet tett, és az utolsó is. Arra a kérdésre, hogy ezt ki tudta-e törölni a fejéből, hogy csak a versenyre koncentráljon, így válaszolt:

„Amikor visszamentem a boxba, akkor, félreértés ne essék, eléggé be voltam gőzölve, vagyis inkább csalódtam magamban, de amint kigurultam a pályára, ez elmúlt. Mindent beleadtam, elejétől a végéig úgy nyomtam, ahogy csak bírtam, a lehető legtöbb helyet vissza akartam hozni. Úgy néz ki, ma a 14. hely volt a lehető legjobb.”

 

Miller szerint a verseny a felvezető kör előtti blama után hibátlan volt, leszámítva egy kisebb kisodródást az első kanyarban, és szerinte ha minden rendben ment volna, biztosan képes lett volna beérkezni a dobogósok, és a negyedik helyen érkező Andrea Dovizioso közé. Hozzátette:

„Az egész versenyen egyedül, szélárnyék nélkül mentem, szóval azonnal be kellett nyomnom az üzemanyagkímélő módot, ha nincs szélárnyék, csak ezt lehet. Így próbáltam végigmenni. Kicsit a hátsó gumival is volt gond, de amúgy teljesen egyenletes volt, egyszerűen annyi, hogy nem volt meg a tökéletes tapadás. Ha ránézek Marc, és az első pár ember tempójára, én is elég korán 1:31-en belülre kerültem, de végig tartani azt az iramot szinte lehetetlen volt számomra.”


Íme egy látványos videós anyag az IndyCar legutóbbi tesztjéről, amikor két autóra is felkerült a Red Bull által kifejlesztett szélvédő. Will Power és Scott Dixon gyűjtött adatokat a biztonságtechnikai elemről Indianapolisban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo több erőt érzett magában, és a Hondában is
Következő cikk Marquezt nem engedi a Honda: kész az új szerződés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország