„Itt nincsen angyal és démon, csak két ördög”

Az olasz újságíró, Leo Turrini úgy véli, Max Verstappen és Lewis Hamilton idei csatájában nincsen jó vagy gonosz fél, csak két rossz, mivel egyik pilóta sem teljesen szent, és hajlandóak kétes eszközökhöz is folyamodni, ha a helyzet úgy kívánja.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, battles with Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

21 futam után pontok tekintetében döntetlenre áll a bajnoki csata, erre pedig 1974 óta nem volt példa. Turrini szerint azonban akkoriban még nagyobb tisztelet volt a felek között, mint manapság, hiszen az utóbbi időben már kezd kicsit eldurvulni a helyzet.

„Nem láttunk ilyet már 1974 óta, amikor Emerson Fittipaldi és Clay Regazzoni csapott össze. Akkor azonban még megvolt a tisztelet, amely viszont a mai főhősöknél már nem látható. Lewis és Max utálják egymást, folyamatosan megpróbálnak alátenni a másiknak a pályán” – mondta a calciomercato.com-nak.

Szaúd-Arábiában azonban csak Verstappen volt az, aki a rövidebbet húzta, mivel két ízben is megbüntették őt a Hamilton elleni manőverei miatt. Sokan úgy érezték, hogy a holland már tényleg túlment a határokon, és szó van arról, hogy akár szándékosan is kiveheti a britet a szezonzárón, hogy övé legyen a bajnokság.

Még több F1 hír:

Turrini azonban nem gondolja, hogy lenne jó és rossz oldal ebben a háborúban, mert érzése szerint mindkét versenyző hajlandó piszkosan játszani, hogy elérje a célját. „Itt nincsen angyal és démon, csak két ördög” – tette hozzá.

Az élen zajló ütközet mellett komoly beszédtémát jelentett még a dzsiddai pálya jellege, valamint a sok baleset és versenymegszakítás is. A pilóták közül sokan úgy érzik, hogy az aszfaltcsík feleslegesen veszélyes, ezért változásokat szeretnének.

Turrini is úgy van vele, hogy az F1-nek nem kellett volna ezen a pályán versenyeznie. „Azt hittem, hogy a Netflixen néztem a Squid Game-et, azt a dél-koreai sorozatot, ahol ha valaki veszít, akkor meghal…”

„Ami a többit illeti, három rajt, egy piros zászló, ami szerintem korai volt, biztonsági autó, virtuális biztonsági autó. Sajnálom a barátomat, Stefano Domenicalit, de nem volt túl jó ötlet az F1-et Szaúd-Arábiába vinni. És nem csak az emberi jogok miatt” – zárta gondolatát az elismert újságíró.

A Mercedes szerint nem érdemes a tavalyi futamból kiindulni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ellenség a láthatáron – Verstappennek nagyon óvatosnak kell lennie Abu Dhabiban
Következő cikk Räikkönennek egy dolog hiányozni fog jövőre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország