Jelentés a versenyről

IndyCar: McLaughlin győzött Mid-Ohión, Grosjean kiakadt a csapattársára

A Team Penske versenyzője, Scott McLaughlin a 80 körből 45-öt vezetve tudta behúzni idei második futamgyőzelmét Alex Palou előtt, miközben a harmadik helyre a futam elején a mezőny végére visszaeső Will Power kapaszkodott fel.

Scott McLaughlin, Team Penske Chevrolet

Scott McLaughlin, Team Penske Chevrolet

Gavin Baker / Motorsport Images

A pole-ból a mclarenes Pato O’Ward indulhatott neki a versenynek, mellőle McLaughlin, mögüle pedig Colton Herta, valamint a másik McLarenben Felix Rosenqvist várhatta a legelőkelőbb helyről a rajtot.

Az első körben mindenki nagyobb gond nélkül jött el, a mezőnyben pedig számos pozíciócsere történt. Rosenqvist például rögtön feljött harmadiknak, és úgy tűnt jó versenye lehet. Kicsit hátrébb aztán Power jó versenyről szőtt álmai látszólag hamar szertefoszlottak, miután a 9-es kanyarban félig megforgott, és visszaesett a mezőny végére.

Hiába azonban az ígéretes kezdés a McLaren svédjétől, napja hamar véget ért, ugyanis technikai hiba miatt félre kellett húzódnia. Mint később kiderült, nem ez volt az egyetlen bosszúságra okot adó esemény aznap az istálló háza táján.

A versenyt egyébként számos hasonló technikai meghibásodás árnyékolta be, és főként a Chevrolet-motort használó csapatoknak gyűlt meg a bajuk az elemekkel, miután sorra mondták fel a szolgálatot a gyártó erőforrásai.

További híreink:

Az ezekből következő sárga zászlós periódusok pedig többféle taktikának is lehetőséget biztosítottak, így az IndyCartól megszokott módon nehéz volt megmondani, hogy kinek jöhet ki legjobban a lépés a kockás zászlóhoz érve.

Az élen O’Ward sokáig tartotta magát, de nem tudott jelentősen elhúzni a konkurenciától, miközben egy ponton Scott Dixon jött fel harmadiknak. Power eközben a mezőny végéről eszeveszett felzárkózásba kezdett, és hamar maga mögött hagyta legtöbb riválisát.

A 29. körben azonban a legtöbb éllovas stratégiáját egy sárga zászló nehezítette, így a többieknél egy körrel később kiálló McLaughlin, valamint a négy körrel korábban szervizelő Palou is átugrotta O’Wardékat, és a páros ennek köszönhetően feljött az első két helyre.

A verseny felét követően aztán O’Wardnak is jött a fekete leves, hiszen tempót veszített motorgondok miatt, és mint később kiderült, a benzinellátással akadtak nehézségei, így az autó egyszerűen nem volt képes kellő teljesítményre. A mexikói ennek megfelelően pozíciókat kezdett veszíteni, majd a leintés előtt nem sokkal végleg feladta a viadalt.

További híreink:

Ekkor Power már a nyolcadik helyen haladt, és a választott taktikája is ideálisnak bizonyult arra, hogy még előrébb tudjon kapaszkodni. A Penske-t erősítő rutinos versenyző számára ráadásul éppen jókor jött egy újabb sárga zászló, így a kerékcserék után már a közvetlen élmezőnyben találta magát.

Az újraindításnál aztán Alexander Rossi és Romain Grosjean akadtak össze, ráadásul elég látványos módon. Az Andretti Autosport versenyzői már pillanatokkal korábban is keményen küzdöttek egymással, és nem akartak egyetlen centit sem hagyni a másiknak.

Rossi volt előrébb, Grosjean előzni akart, de az amerikai kissé leszorította csapattársát, akiben már elkezdett felmenni a pumpa. A következő körben aztán hasonló jelenet játszódott le, de ezúttal egyikőjük sem tudta bevenni a kanyart, és Rossi lényegében teljesen a bukótérbe terelte Grosjeant, aki a rádióban ordibált csapatával, hogy mégis mit képzel Rossi.

 

Később aztán eltérő incidensekért, de mindketten áthajtásos büntetést kaptak, szóval egyikőjük sem távozhatott boldogan a helyszínről. Az élen ezek után megmerevedtek az erőviszonyok. Palou nem tudott mit kezdeni McLaughlinnal, míg Power azért csak feljött harmadiknak.

A kockás zászlónál is ez lett végül a sorrend, így a második szezonját futó McLaughlin idei második sikerét aratta, és akárcsak az idénynyitón, úgy most is Palou végzett szorosan mögötte. A nap embere azonban kétségkívül Power volt, aki hibája után a 27. helyen is haladt, de onnan lett harmadik.

A bajnokságot továbbra Marcus Ericsson vezeti, de összességében némileg közelebb kerültek egymáshoz a versenyzők a tabellán.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph Pont
1 New Zealand Scott McLaughlin United States Team Penske 80 1:46'43.3290     101.557 53
2 Spain Alex Palou United States Chip Ganassi Racing 80 1:46'43.8802 0.5512 0.5512 101.548 40
3 Australia Will Power United States Team Penske 80 1:46'47.1705 3.8415 3.2903 101.496 35
4 Netherlands Rinus van Kalmthout United States Ed Carpenter Racing 80 1:46'54.7032 11.3742 7.5327 101.377 32
5 New Zealand Scott Dixon United States Chip Ganassi Racing 80 1:46'55.6484 12.3194 0.9452 101.362 30
6 Sweden Marcus Ericsson United States Chip Ganassi Racing 80 1:46'56.3990 13.0700 0.7506 101.350 28
7 United States Josef Newgarden United States Team Penske 80 1:46'57.1007 13.7717 0.7017 101.339 26
8 Brazil Helio Castroneves United States Michael Shank Racing 80 1:47'00.1880 16.8590 3.0873 101.290 24
9 United States David Malukas Dale Coyne Racing with HMD 80 1:47'02.4248 19.0958 2.2368 101.255 22
10 France Simon Pagenaud United States Michael Shank Racing 80 1:47'09.5204 26.1914 7.0956 101.143 20
11 Denmark Christian Lundgaard United States Rahal Letterman Lanigan Racing 80 1:47'10.4139 27.0849 0.8935 101.129 19
12 United States Graham Rahal United States Rahal Letterman Lanigan Racing 80 1:47'12.2473 28.9183 1.8334 101.101 18
13 United States Conor Daly United States Ed Carpenter Racing 80 1:47'12.7411 29.4121 0.4938 101.093 17
14 Japan Takuma Sato United States Dale Coyne Racing 80 1:47'13.0778 29.7488 0.3367 101.088 16
15 United States Colton Herta United States Andretti Autosport 80 1:47'19.0093 35.6803 5.9315 100.994 16
16 United States Jimmie Johnson United States Chip Ganassi Racing 80 1:47'19.9802 36.6512 0.9709 100.979 14
17 Canada Devlin DeFrancesco United States Andretti Autosport 80 1:47'22.9846 39.6556 3.0044 100.932 13
18 Switzerland Simona deSilvestro Paretta Autosport 80 1:47'29.3568 46.0278 6.3722 100.832 12
19 United States Alexander Rossi United States Andretti Autosport 80 1:47'30.2631 46.9341 0.9063 100.818 11
20 United Kingdom Jack Harvey United States Rahal Letterman Lanigan Racing 80 1:47'48.3532 1'05.0242 18.0901 100.536 10
21 France Romain Grosjean United States Andretti Autosport 79 1:47'36.9034 1 Lap 1 Lap 99.456 9
22 Canada Dalton Kellett United States A.J. Foyt Enterprises 78 1:47'37.2059 2 Laps 1 Lap 98.192 8
23 United Kingdom Callum Ilott Juncos Hollinger Racing 57 1:19'15.1199 23 Laps 21 Laps 97.441 7
24 Mexico Patricio O'Ward United States Schmidt Peterson Motorsports 52 1:10'33.0902 28 Laps 5 Laps 99.856 8
25 Colombia Tatiana Calderon United States A.J. Foyt Enterprises 51 1:09'12.1205 29 Laps 1 Lap 99.845 5
26 United States Kyle Kirkwood United States A.J. Foyt Enterprises 28 36'43.8463 52 Laps 23 Laps 103.277 5
27 Sweden Felix Rosenqvist United States Schmidt Peterson Motorsports 8 10'16.8806 72 Laps 20 Laps 105.418 5

Michael Schumacher első győzelme a Ferrarival igazán emlékezetesre sikerült

Újabb részletek a jövő évi F1-es naptárról

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Nagyon jó esélye van Hertának az F1-es ülésre!
Következő cikk Óriási balhé az Andretti Autosportnál, Grosjean teljesen kiakadt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország