Imola kész lenne zárt kapuk mögött F1-es futamot rendezni: akár novemberben is?

Imola elnöke, Uberto Selvatico Estense szerint a pálya készen állna arra, hogy a Forma-1 zárt ajtók mögött nagydíjat rendezzen, ha az elkövetkezendő hónapokban javulnak az olaszországi egészségügyi körülmények.

Fernando Alonso takes the checkered flag in front of Michael Schumacher

Fotót készítette: LAT Images

Zajlanak az események a háttérben, de még mindig nem láthattuk az ideiglenes, új 2020-as F1-es versenynaptárat, ami jelentős mértékben el fog térni az eredeti verziójától. Ez nem lehet meglepetés, hiszen már a Kanadai Nagydíjat is el kellett halasztani, és Montreal előtt egy futam sem maradt a helyén.

Még több F1 hír:

Miután februárban bejelentették a Kínai Nagydíj elhalasztását a koronavírus miatt, az olasz pálya felkereste az Olasz Autóklub elnökét, Angelo Sticchi Damiant. A megbeszélések egy esetleges cseréről szóltak.

Később kiderült, hogy az ajánlat valóban létezett, de miután Olaszország a vírus egyik fő központjává vált, és az országot lezárták, abbamaradtak ezek a tárgyalások. A történetnek azonban ezzel még nincs vége, és Imola továbbra is nyitott a visszatérésre.

A Forma-1 valószínűleg eleinte főként a zárt kapus nagydíjakra fog koncentrálni, és Imola úgy gondolja, hogy készen állna egy ilyen esemény megrendezésére. Korábban az alapverziót is vállalták volna a nézőkkel.

Selvatico Estense azt mondja, hogy az év későbbi szakaszában hajlandóak lennének megrendezni a saját nagydíjukat Imolában, ingyen. Egy zárt ajtók mögötti rendezvényt sokkal könnyebb megszervezni, amivel Imola is tisztában van. A pénzügyi szempontok azonban nagyon fontosak, de ha nincsenek nézők, jegyeladások sem léteznek, így Imola „ingyen” kerülne vissza.

Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, and the rest of the field at the start

Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, and the rest of the field at the start

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Ez a helyzet lehetőséget kínál számunkra arra, hogy jelöltek lehessünk egy nagydíjra a szezonban. Szükségük van néhány versenyre ahhoz, hogy fent tudják tartani az FIA-val kötött szerződésüket, és világbajnokság maradjanak. Akkor miért is nem gondolunk Imolára?” - tette fel a kérdést Selvatico Estense a Motorsport.com-nak.

„Nyilvánvaló, a kormány szabályaitól is függ, megengedik-e számunkra egy ilyen verseny futtatását. Természetesen ingyenesen kínáljuk a pályát, majd lehetőséget szerint a saját oldalunkról beszélünk a költségekről. Kérhetünk segítséget a régiótól. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy promóciós díjat fizessünk.”

„Nézők nélkül ez sokkal könnyebb, nem kell gondoskodnunk a tribünről, és az olyan dolgokról sem, mint a VIP-részleg, és így tovább. Biztosan olcsóbb lesz, mint egy komplett szervezés. Az emberek már gondolkodni kezdtek a zárt kapus futballmérkőzéseken.”

Imola elnöke még nem beszélt a Forma-1 vezetőivel, mivel a protokoll szerint ennek az olasz szövetségének keresztül kell mennie. A dátumok tekintetében bármilyen lehetőség adott, és még az is opció, hogy Monza és Imola közvetlen egymást váltsa a naptárban. A monzai futam dátuma szeptember 6., de szeptember első napjáig betiltották a nagyobb eseményeket.

Később is lehetne futam Imolában, mivel az időjárással egy ideig nem lesz gond. Az imolai szakember szerint lehetséges, hogy könnyebb lenne megrendezni egy párhuzamos futamot Monzával, amivel pénzt takaríthatnának meg, nem beszélve az időről.

„Tavaly októberben és november első felében is még kellemes volt az időjárás. Talán nem kell félnünk ettől. Azt hiszem, az emberek szeretnének visszatérni Imolába. Ez egy álom számunkra, de még mindig álmodunk.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1-es legendákról indít sorozatot az M4 Sport!
Következő cikk Heidfeld: Kubica komplettebb versenyző volt, mint Kimi vagy Webber

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország