Íme Lewis Hamilton és Jenson Button kemény csatája a 2010-es Török Nagydíjról

A Török Nagydíjok történetében számos remek pillanatnak lehettek szemtanúi a rajongók, és a 2010-es futamon egymással „öldöklő” harcot vívó Jenson Buttonnak és Lewis Hamiltonnak is ott helye ezen a kivételes listán.

Lewis Hamilton, McLaren MP4-25 Mercedes, leads Jenson Button, McLaren MP4-25 Mercedes

Lewis Hamilton, McLaren MP4-25 Mercedes, leads Jenson Button, McLaren MP4-25 Mercedes

Steve Etherington / Motorsport Images

A 2010-es szezon hetedik versenyhétvégéjét Törökországban tartották, ahol a Red Bull és a McLaren rendkívül erős formát mutatott. A két bajnoki rivális csapat közül aztán az időmérő edzésen a Milton-Keynes-i alakulat örülhetett, hiszen Mark Webber hódította el a pole-t Lewis Hamilton és Sebastian Vettel elől.

A futam meglehetősen kaotikusan alakult, hiszen a Mark Webber mögé felzárkózó Sebastian Vettel előzési manőverbe kezdett márkatársa ellen, azonban a rivalizálásnak ütközés lett a vége, melynek eredményeként a német kiesett a futamból, míg Webber a 3. helyre csúszott vissza.

A két Red Bull mögött szorosan ott haladt a két McLaren, Jenson Button és Lewis Hamilton pedig hasonló tempóval rendelkezett a futam jelentős részében. Egy ponton aztán az akkor még csak egyszeres világbajnok Hamilton nagyobb sebességfokozatba kapcsolt, kibújt csapattársa mögül, és megpróbálta megelőzni.

 

A hosszú kanyarokon át tartó viaskodás során Button eleinte vissza tudta verni Hamilton támadását, azonban a brit klasszis végül elment az akkoriban a McLarennél első évét teljesítő Jenson mellett, ezt követően pedig a leintésig nem változott a sorrend.

A futam másik érdekessége, hogy Michael Schumacher az előkelő 4. helyen végzett megelőzve csapattársát, Nico Rosberget, aki ezen a futamon nem bírt a német rekorderrel.

Horner vigyázni kell a növekvő futamszámmal

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner is izgatottan várja Russell mercedeses szereplését
Következő cikk Alonso: a „nagyon gyors referenciát jelentő” Ocon segített az F1-es visszarázódásban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország