Íme a 2021-es Forma-1-es Holland Nagydíj menetrendje – jön Verstappen hazai futama!

Az F1-es szezon következő állomása a hosszú idő után a naptárba visszatérő Zandvoort, ami egyben Max Verstappen pályafutásának első nagydíja is lesz – de vajon győzni is tud majd vasárnap?

Max Verstappen, Red Bull Racing, Circuit Zandvoort

Max Verstappen, Red Bull Racing, Circuit Zandvoort

Miután Belgiumban valódi versenyzést nem láthattunk, így talán az eddigieknél is jobban ki vannak éhezve a szurkolók egy izgalmas futamra, a száguldó cirkusz pedig a héten Zandvoortba utazik, amely helyszín 1985 után tér vissza a naptárba.

Az első szabadedzésre pénteken 11:30-tól fog sor kerülni, a másodikat pedig 15 órától rendezik. A harmadik szabadedzésre szombat 12 óráig kell várnunk, az időmérő edzés pedig 15 órakor veszi kezdetét.

Még több F1 hír:

A verseny is a mondhatni szokásos időben, vasárnap 15 órakor fog elrajtolni, másfél-két órával később pedig már tudni fogjuk, hogy ki emelheti magasba Hollandiában a győzelemért járó trófeát.

Spához hasonlóan ezúttal is az F1-gyel tart a Forma-3-as mezőny: a betétsorozat időmérője pénteken 13:50-től kerül megrendezésre. Szombaton jön a két sprintfutam, 10:35-től, illetve 17:55-től, a vasárnapi főfutam pedig 10:45-től kerül megrendezésre, az indulók között pedig ezúttal is ott lesz Tóth László.

A Forma-1-es Holland Nagydíj hétvégéjének menetrendje:

Első szabadedzés Péntek 11:30-12:30
Második szabadedzés Péntek 15:00-16:00
Harmadik szabadedzés Szombat 12:00-13:00
Időmérő Szombat 15:00-16:00
Futam Vasárnap 15:00-

Sajtóhír: Räikkönen Monzában bejelenti a visszavonulását…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher: Hamilton csak a nagy szerencséje miatt vezetheti a bajnokságot
Következő cikk Paul di Resta: A McLaren nem kívánja Ricciardóra fejleszteni az autóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország