Ilyen céges autója van Ricciardónak és Norrisnak (képek)

A McLaren két pilótája nemcsak azt a kiváltságot élvezheti, hogy a Forma-1 egyik legpatinásabb csapatánál versenyezhet, hanem azt is, hogy komoly céges autókat kapnak – az ausztrálnak ez mindenképpen előrelépés a renault-s korszakával összehasonlítva.

Daniel Ricciardo, McLaren

Fotót készítette: McLaren F1 Team

A tegnapi nap folyamán mutatta be a McLaren csapata az új autóját, az MCL35M-et, amelyet a Mercedes motorja fog hajtani. A wokingi alakulat tavaly a harmadik lett a konstruktőri pontversenyben, idén pedig a Ricciardo-Norris párossal szállnak harcba a minél jobb eredményekért.

A McLaren pedig nemcsak F1-es, hanem közúti autók terén is jeleskedik, éppen ezért meglehetősen erős céges kocsikat adnak a pilótáiknak is. Norris még 2019-ben mutatta meg, milyen McLarent kapott: egy McLaren 570S Coupét kapott.

Még több F1 hír:

 

A specifikációba pedig nehezen lehetne belekötni: 3,8 literes, V8-as motor, 570 lóerő, a végsebessége pedig 320 km/óra felett van – ahogy Norris is írta, ezt az autót nehéz lenne elveszteni a Tesco parkolójában, az ára pedig 150 ezer font, átszámolva körülbelül 62 millió forint.

Ricciardo sem panaszkodhat, aki tavaly írta alá a 2023 végéig érvényes kontraktusát az istállóval, a 31 éves pilóta pedig egy 600 ezer dollárba (átszámolva: 178 millió forint) kerülő autót kapott, a McLaren 765LT-t. A kocsi 755 lóerős, 4 literes V8-as motorral érkezik, és 2,7 másodperc alatt gyorsul 0-ról 96,5 km/órára.

 

Norris az első körök után: „Már van pár ötletem, hogy lehetne jobb az autó…”


A Toyota Gazoo Racing 2021-ben egy hiperautóval áll rajthoz a WEC-ben, amelyről nemrég rántották le a leplet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Daniel Ricciardo is pályán az idei McLarennel (videó)
Következő cikk Daniel Ricciardo onboard videója a silverstone-i tesztről - az ausztrál nagyon élvezte...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország