Hülkenberg: Folynak tárgyalások, de időbe fog telni a dolog…

Nico Hülkenberg egyelőre nem rendelkezik szerződéssel a 2020-as szezonra, a német pilóta viszont nem erre, hanem arra akar fókuszálni, hogy minden hétvégéből a maximumot hozza ki.

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team

Jerry Andre / Motorsport Images

Továbbra is kérdéses Nico Hülkenberg jövője. Az már Spában bejelentésre került, hogy a német pilóta helyét 2020-tól Esteban Ocon fogja átvenni a Renault-nál. Hülkenberget legtöbbször a Haasszal hozzák szóba, azonban erről semmi konkrétat nem mondott a 32 éves pilóta.

„Folynak tárgyalások, de időbe fog telni a dolog. A megfelelő szerződést kell összehoznunk, amely sportszempontból is jó. Nem kell rohannom, hogy gyorsan aláírjak valahova.” – mondta a német az olasz versenyhétvége csütörtöki napján.

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nemrégiben megerősítette, hogy Hülkenberg is az amerikai istálló 2020-as jelöltjei között van, ahogy Romain Grosjean is. Idén pedig még lesz 8 futama arra, hogy bizonyítsa kvalitását.

Még több F1 hír:

„Az idei szezonomra eddig 8 pontot adok magamnak a 10-ből. Nem ez az eddigi legjobb idényem, néhány lehetőséget nem tudtam kihasználni.” – magyarázta Hülkenberg, aki Németországban előkelő pozícióból esett ki.

Spában viszont Lando Norris és Antonio Giovinazzi kiesése után végül a 8. helyen végzett, így 4 ponttal a zsebében távozott Belgiumból.

„A szerencse kiegyenlítődik a szezon során. Néha a fortuna a te oldaladon áll, néha viszont nem. Ettől függetlenül fogom végezni a munkám, és arra fókuszálok, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek. Ha ez sikerül, akkor minden rendben lesz.”

A héten a száguldó cirkusz mezőnye Monzába látogat, ahol Hülkenberg reméli, hogy jó eredményt tud szerezni.

„Meglátjuk, hogyan fog teljesíteni a kocsink a helyszínen, de nincs okunk a szkepticizmusra. Keményen dolgozunk, és én minden egyes hétvégéből a maximumot akarom kihozni.” – zárta Hülkenberg.


Egy látványosabb virtuális pályabejáró videó az Olasz Nagydíj előtt az F1 2019 segítségével a legendás monzai aszfaltcsíkon.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen szerint Hubert halála sem indok a pályák megváltoztatására
Következő cikk Hamiltont sok Ferrari-rajongó akarja Maranellóban látni?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország