Horner Verstappen szenzációs teljesítményét dicsérte

A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner elégedett Max Verstappen második helyével. Ő is egyetértett versenyzőjével abban, hogy Valtteri Bottas Mercedese egyszerűen túl gyors volt ma számukra.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Verstappen ugyan a második helyről rajtolt, és eltérő gumikon is volt, mint Lewis Hamilton, az első néhány méteren a mögüle induló Bottas hamar elhúzott mellette, emiatt pedig a harmadik helyre esett vissza.

A futamon aztán a brit büntetése miatt feljött másodiknak, de Bottas ellen már semmit sem tudott kezdeni. A csapatfőnök szerint is ennyi volt ma a maximum számukra. „Igen, mindenképpen” – válaszolt Horner arra a kérdésre, hogy ez volt-e ma számukra a legjobb elérhető helyezés.

Még több F1 hír:

„A Mercedesnek gyorsabb volt az autója ezen a hétvégén. Nyilván szerencsénk volt Hamilton büntetésével, de Max mindent kihozott az autójából mind a három nap során. Ez a legjobb eredményünk ezen a pályán eddig, szóval elégedett vagyok Max mai teljesítményével.”

A csapat első embere csak méltatni tudta holland pilótáját. „Tudjuk, hogy milyen magas szinten vezet. Azt is tudjuk, hogy Lewis is képes ugyanerre. Szerintem Max köre tegnap szenzációs volt. Egyáltalán nem követett el hibákat. Nagyon érett és kimért teljesítmény volt ez a részéről.”

Hornert arról is megkérdezték, hogy szerinte mekkora előnyt jelentett az, hogy vasárnap délután a közepeseken kezdhették meg a futamot. „Szerintem a lágyakon nyilván jobb lehetett volna a rajtunk, de akkor nem tudtunk volna ilyen hosszan menni. Nem hinném, hogy olyan nagy különbséget eredményezett” – véli a brit.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Valóban nem ezen múlott a futamgyőzelem számukra. Persze tovább tudtak kint maradni, mint Hamilton a lágyakon, ezért mindenképpen jelentett némi taktikai előnyt, hiszen így nem kellett a kerékcsere után olyan mértékben óvni az abroncsokat, mint mondjuk Hamiltonnak.

A futam képe alapján azért elmondható, hogy Verstappennek ma tényleg ez volt a maximum, hiszen ha nem büntetik meg a brit világbajnokot, akkor vélhetően mindkét Mercedes előtte végzett volna.

Charles Leclerc-t is meglepte, hogy mennyit ki tudtak hozni a mai futamból.


Bereznay Dániel elmagyarázta, az F1 2020 miért nem egy DLC

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: Szerintem a csapatot is meglepte, mennyire versenyképesek vagyunk!
Következő cikk Bottas keményen odaszólt a kritikusoknak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország