Horner: Perez tudta jól, hogy miért szerződtettük

A Red Bull csapatfőnöke beszélt arról, hogy Sergio Perez tisztában volt azzal, hogy mi lesz idén a szerepe, amikor aláírt a csapathoz. Horner arra is utalt, hogy a Mexikói Nagydíjon nem kell majd segítenie Verstappent a hazai környezetben versenyző Pereznek.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Red Bull Content Pool

Christian Horner szerint Sergio Perez tisztában volt azzal, hogy mi lesz a feladata, amikor csatlakozott a Red Bullhoz, „segítve Maxet és a csapatot a bajnoki cím elnyerésében”. Perez az év elején csatlakozott a Red Bullhoz, a mexikói lett Max Verstappen harmadik csapattársa a bikáknál, akinek a „csapatérdeket kell szolgálnia”. Csak úgy, mint előtte Gaslynak és Albonnak, Pereznek is be kell állnia a sorba Verstappen mögé.

Míg a holland bajnoki kihívónak 226.5 pontja és hét futamgyőzelme van, addig Perez csupán 118 egységgel és egyetlen futamgyőzelemmel rendelkezik, még Azerbajdzsánból. Annak ellenére, hogy a Red Bull már megerősítette Perez jövő évi szerződését, még nem szállhat csatába csapattársával.

Pereznek segítenie kell Verstappent abban, hogy legyőzhesse Lewis Hamiltont. „ A triplahétvége során megerősítettük, hogy Checo 2022-ben is a csapatnál versenyez” – kezdte Horner. „Úgy gondoljuk, hogy eleget tett ahhoz, hogy megérdemeljen egy újabb szerződést” – mondta.

Még több F1 hír:

Perez már többször segítette csapattársát idén, legutóbb Monzában az időmérő során, amikor szélárnyékot biztosított a hollandnak. „Tudta, mi lesz ebben az évben a szerepe: segíteni Maxet és a csapatot a bajnok cím elnyerésében. Természetesen az új, 2022-es autókat nézve és az ő tapasztalataira hivatkozva logikus döntés volt, hogy vele folytassuk a jövőben is” – folytatta.

„Monzában remek futama volt, tökéletes szerepet játszott csapatjátékosként és nagy kár, hogy nem állhatott fel a dobogóra. Jó versenyek várnak Checora, az az érzésem, hogy nagyon jól fognak alakulni a dolgok Volt valami balszerencséje, de most úgy tűnik ezen túl tudott lépni” – bizakodott a csapatfőnök.

 

Horner arra is utalt, hogy Perez hazai pályáján, a Mexikói Nagydíjon nem fogják beállítani Verstappen mögé, ott minden Perezről fog szólni, legalábbis egyelőre így gondolkoznak. „ A Mexikói Nagydíj különleges lesz. Azt hiszem hasonló jeleneteket láthatunk, mint Zandvoortban. Briliáns lesz Checho számára, hogy megtapasztalhatja a hazai támogatást és inspirálni fogja őt valami különlegesre” – zárta Horner.

Gasly örül, hogy a Red Bull figyeli a teljesítményét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Imola állandó helyet szeretne magának a Forma–1-es naptárban
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Orosz Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország