Horner: Perez a győzelmével „remekül hirdeti magát”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy érzi, hogy Sergio Perez „remekül hirdeti magát” mostanában, hiszen sikerült megnyernie az F1-es Szahír Nagydíjat a múlt hétvégén, bár szerinte ez nem fogja meggyorsítani a csapat döntését versenyzőkérdésben.

Sergio Perez, Racing Point, 1st position, on the podium with a Mexican flag

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Perez első győzelme éppen jó időben jött, hiszen a Red Bull Alex Albon leváltásán gondolkozik 2021-ben, mivel nem tudta felvenni a márkatárs, Max Verstappen tempóját. Az istálló pár hete már egyértelművé tette, hogy a szezon végeztéig nem hoznak döntést, ezzel pedig több esélyt adva Albonnak, hogy meggyőzze őket.

Csütörtökön látott napvilágot az a hír, miszerint a tanácsadójuk, Helmut Marko az elsők között gratulált Pereznek a győzelméhez, pénteken pedig Horner is elmondta, hogy ő is hasonlóan tett.

Még több F1 hír:

„Válaszolt nekem, és megkérdezte, hogy nincs-e kedvünk csatlakozni pár tequilára, mivel ugyanabban a hotelben voltunk, ez pedig igazán kedves volt tőle” – mesélte Horner a Sky Sport F1-nek.

„Szerintem mindenki örült az ő sikerének a bokszutcában, hogy végre futamot tudott nyerni. Már régóta itt van, még vezetett is nálam a GP2-ben évekkel ezelőtt, és úgy vélem, hogy nagyon népszerű győztes lett múlt vasárnap.”

Horner megdicsérte Perezt, mert „remek szezont futott”, de azt is kihangsúlyozta, hogy ez az eredmény nem gyorsítja fel a Red Bull döntését a jövő évi versenyzőkérdésben. „Minden lehetőséget megadunk Alexnek, ahogyan azt már korábban mondtam.”

 

„Nem hozunk semmilyen döntést, míg vége nincsen ennek a futamnak. Sergio azonban igazán jó benyomást tett.”

Amikor megkérdezték a csapatvezetőt, hogy Albon esetleges gyenge abu dhabi teljesítménye miatt nagyobb esély mutatkozna-e Perez csatlakozására, ő szépen hárított: „Tudom, hogy mit akarsz kiszedni belőlem, de nem fogod megkapni.”

„Ahogy már mondtam, most arra fókuszálunk, hogy a lehető legjobb munkát végezzük Alexszel, Sergiónak pedig csak azt kell csinálnia, amit eddig. Kiváló munkát végez, és remekül hirdeti magát. Szerintem mi most Alexre figyelünk, és persze azt akarjuk, hogy mindent kihozzon ebből a hétvégéből.”

Itt olvasható az első szabadedzés összefoglalója Abu Dhabiból


F3000 Pau Grand Prix 1992

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner: Schumacher tökéletes munkát végzett + Galéria Mick első F1-es napjáról
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Abu-Dhabi Nagydíj 2020 - 2. szabadedzés (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország