Horner: Nincs annál izgalmasabb, mint Hamiltonnal versenyezni

Lewis Hamilton elmúlt évek során kialakult elképesztő dominanciáját jól mutatják a neve mellett felsorakoztatott számok, melyek szerint a brit rekorder a Mercedesnél már 77 futamgyőzelemnél jár, míg a McLaren esetében ez a szám „mindössze” 21-re rúg.

Geri and Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Geri and Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

A brit mindemellett hat világbajnoki cím birtokosává vált a német gyártónál, míg a wokingi időszaka alatt egy bajnoki elsőséget tudott begyűjteni. Hamilton az idei évben mindent megtesz annak érdekében, hogy egyeduralkodóvá váljon a Forma-1-ben, ehhez pedig Max Verstappent kell maga mögé utasítania.

Christian Horner tisztában van vele, hogy Lewis Hamilton skalpja sokat ér a Forma-1-ben, amit egy nyilatkozatban erősített meg, melyet a New York Times-nak adott: „Nincs annál izgalmasabb, mint hogy Lewis Hamiltonnal versenyezzünk, és ezt is fogjuk tenni.”

„Ez az, amit a rajongók látni szeretnének, ezért fohászkodtak, bár azt nem tudom, hogy az idegeim bírni fogják-e” – tette hozzá a Red Bull csapatvezetője. „Erős telünk volt. A szabályváltozások pozitívan hatottak ránk.”

Még több F1 hír:

„Sikerült orvosolnunk az autó néhány gyengeségét, amely főként az aerodinamikát érintette, ami meghatározza ezeket az autókat” – jelentette ki Horner, majd arra is kitért, hogy a Honda fejlődése nélkül nem érhetnének el ilyen sikereket.

„Nagyszerű munkát végeztek. Ez a kombinációja annak, hogy minden összeállt. A Mercedesnek volt egy rossz tesztje, szóval sok izgalmat lehetett kiolvasni a médiából, de valójában csak idő kérdése volt, hogy mikor indulnak be.”

„Már az első versenyen látni lehetett, hogy versenyképesek. Nagyon keményen nyomtuk, hogy rajtuk tartsuk a nyomást, és ezt fogjuk folytatni. A mai napig nagyon szoros. Bizonyos pályák, melyek most jönnek, megfelelnek nekünk, aztán lesz néhány, ami a Mercedesnek felel meg.

Hamilton és Rosberg együtt ütötték el az időt Monaco után?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: „Mazepin egy feszítővassal rontott be az F1-be”
Következő cikk Eldőlt, hogy a McLaren a monacói festéssel folytatja-e a jövőben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország