Horner is óvatos: „butaság” lenne lebecsülni a Mercedest

A Red Bull istállóját vezető Christian Horner tudja, hogy „butaság” lenne a részükről félvállról venni a Mercedest az előszezoni teszten látott eredményeket követően.

Mechanics push the car of Lewis Hamilton, Mercedes W12, into the garage

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Ugyan a teszt eredményéből sosem szabad teljesen kiindulni, az egyértelmű volt, hogy a címvédő gárdának akadtak gondjai. Volt néhány megbízhatósági malőr, miközben a versenyzők sem mindig tudták megzabolázni az izgága W12-est.

A bikások eközben az eredménylista elején végeztek Max Verstappen révén, nem igazán futottak bele problémákba, ráadásul a legfrissebb Honda-motor is jó előrelépésnek tűnik. Leírni azonban egy olyan csapatot, amely zsinórban hét konstruktőri és egyéni bajnoki címnél tart, nem lenne túl okos.

Még több F1 hír:

„Ez egy hosszú év, 23 futammal, számunkra pedig igazán fontos, hogy jól kezdjük meg az idényt. A Mercedes tesztje talán kissé döcögősre sikerült az ő szintjükhöz képest, de minőségi csapatról beszélünk” – mondta Horner a Sky Sports F1-es szezonelőzetesében.

„Butaság lenne lebecsülni őket és a visszazárkózási képességüket. Ezt már láttuk pár évvel ezelőtt, amikor Barcelonában nem voltak még acélosak, de aztán simán nyertek már Ausztráliában.”

2021 egy komoly kihívásokat tartogató év lesz, mivel jövőre jönnek a teljesen új autók, ráadásul idén vezették be a 145 millió dolláros költségsapkát is. A Red Bull emellett komolyan készül arra is, hogy átvegye a kivonuló Hondától a motorokat.

 

„Mindig nehéz a források megfelelő elosztása, a Mercedes pedig egy nagy és minőségi istálló. Itt van még mellette a költségvetési limit, valamint a 2022-ben érkező új szabályok jelentette extra kihívás is, plusz még a saját motorrészlegünket is most építjük fel, szóval elég mozgalmas az élet” – magyarázta Horner.

„Mindenki szuper motivált, és már nagyon várjuk a versenyszezon kezdetét. Úgy tűnik, hogy egészen jó alapokról vágunk neki az évnek, korábban már megmutattuk, hogy tudunk fejleszteni, és most is erre lesz szükségünk.”

„Jó lesz úgy Bahreinbe menni, hogy már elég sok kilométert futottunk, az autót is erősnek tartjuk, most pedig azon lesz csak a hangsúly, hogy gyorsulni tudjunk, nem pedig a problémák megoldásán.”

Ricciardo Bottasszal viccelődött a Drive to Survive kapcsán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: minden hétvégét maximalizálnunk kell majd
Következő cikk A korábbi Red Bull-pilóta szerint a Mercedes kockáztatott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország