Horner elmondta, bánják-e már, hogy elküldték a remek formában lévő Gaslyt

A Red Bull vezetője, Charles Horner elmondta, nem gondolták meg magukat jelenlegi forma-1-es felállásukkal kapcsolatban, hiába mutatott Pierre Gasly remek formát az utóbbi időben.

Pierre Gasly, AlphaTauri

Charles Coates / Motorsport Images

Pierre Gasly több szép eredményt össze tudott hozni az AlphaTaurival és 16 ponttal többet szerzett idén, mint csapattársa, Danyiil Kvjat. A francia még Sebastian Vettelt is megelőzi az egyéni pontversenyben.

Mivel a Red Bullban Alex Albonnak akadtak gondjai a szezon elején, egyesek arra gondoltak, hogy Gasly tempója elég lehet, hogy egy újabb cserét váltson ki az energiaital-gyártó két csapata között, visszaállítva a tavalyi állapotot.

Még több F1 hír:

Gaslyt 12 hónappal ezelőtt küldték vissza a Toro Rossóhoz, miután a 2019-es sorozatot nyögvenyelősen kezdte, ezért a szezon felénél Albon váltotta. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban leszögezte, hogy tökéletesen elégedettek Albonnal és szerinte Gaslyt segíti, hogy egy könnyebben vezethető autóban ül.

Amikor Gaslyről kérdezték, Horner így nyilatkozott: „Szerintem abban a környezetben, amit az AlphaTauri nyújt neki, jól teljesít. Az autó idén elég jó, és könnyebb vezetni, mint a miénket volt tavaly néha.”

„Viszont szerintem Alex vasárnapi teljesítményei nagyon jók. Belgiumban nagyot ment, a védekezése, az előzései, a támadásai mindig veszélyesek és szerintem vele egyértelműen jó irányba megy a Red Bull. Szóval jó látni, hogy Pierre újra lábra kapott, ezért van még a programban, de mi elégedettek vagyunk a dolgok jelenlegi állásával.”

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Pierre Gasly, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Horner tisztázta, hogy szerinte bíztató az a fejlődés, amit Albon mutatott a trükkös RB16-oshoz való alkalmazkodása során és a pontszerzési képességére nagy szükség van a konstruktőri pontversenyben való jó teljesítményükhöz:

„Alexnak Belgiumban igen erős hétvégéje volt, így már a negyedik a bajnokságban.” – mondta, megemlítve, hogy a Red Bull nagyobb problémája a Mercedes győzelmi sorozata – „Természetesen frusztráló, hogy folyton ugyanazzal a két autóval versenyzünk és mindig ugyanazok nyernek. De keményen dolgozunk, hogy ez valamikor megváltozzon.”

Gasly Anthoine Hubertnek ajánlotta hétvégi teljesítményét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A konstruktőri verseny harmadik helyét célozta be a Renault
Következő cikk Seidl: a Ferrarit nem becsülhetjük alá

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország