Horner: Csalódást keltő az utolsó pillanatban elveszteni a pole-t…

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt nyilatkozta, hogy természetesen csalódás az utolsó pillanatban elveszteni a pole-t, viszont azt is hozzátette, hogy nem rossz eredmény a második hely sem.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Annak ellenére, hogy Max Verstappen éppen, hogy lemaradt a pole pozícióról, a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner elégedett. Mint a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában elmondta, Verstappent kicsit akadályozta az előtte a gumikkal küzdő Kimi Raikkönen is.

„Nagyon nehéznek találtuk az interek bemelegítését, nem úgy, mint az extrém esőgumikét. Max a Q1-ben és a Q2-ben nagyon jó volt, de pár körre beragadt Kimi mögé, így nem tudta bemelegíteni az intereket.”

Még több F1 hír:

„Az utolsó körében a hatos és a hetes kanyarok között volt egy kitörése a kocsinak, ott bukott hat-hét tizedet, szóval megértem, hogy csalódott. Ettől ez még egy nagyon jó hely, bár végig uralni az időmérőt és utána veszíteni az utolsó pillanatban eléggé kellemetlen.”

„Azzal számoltunk, hogy két mért köre lesz az intereken, ezért maradt Kimi mögött. A mögötte lévő koszos levegőben azonban a gumik nem melegedtek. Jó időmérő volt és Lance remek kört ment. Érdekes lesz a verseny, bármi megtörténhet, különösen a rajt lesz izgalmas.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Räikkönen nagyot ment: "Nem voltunk olyan rosszak..."
Következő cikk Eldőlt a pole sorsa, döntöttek a bírák Stroll leggyorsabb köréről!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország