Horner Albont dicsérte, és elmondta, hogy mi lehetett Verstappen problémája

Christian Horner örül Alexander Albon első dobogós helyezésének. A Red Bull csapatvezetője szerint jó volt látni, ahogyan a thai pilóta előreverekedte magát vasárnap délután. Röviden pedig Verstappen autójának gondjairól is beszélt.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, leaves the garage

Steven Tee / Motorsport Images

A Red Bull egy felemás futamon van túl, hiszen Verstappenek már a második kanyarban véget ért a futama, Albon viszont végül behozta autóját harmadiknak, és így élete első dobogós helyét szerezte.

Christian Horner természetesen örült Albon sikerének. „Nagyon boldog vagyok miatta. Sok kritikát kellett kiállnia, és keményen küzdött ezért az eredményért” – mondta Horner a Sky Sportsnak.

Még több F1 hír:

Albon jól versenyzett ma, és okos manőverekkel utasított maga mögé több riválist is. „Danielt nem könnyű megelőzni, és az a külső íves mutatvány igazán nagyszerű volt. Ő túl kedves, de amint felteszi a sisakot, valódi versenyzővé válik, és ez a pódium hatalmas lökést és magabiztosságot ad majd neki.”

„A fejlesztések csak további segítséget fognak neki nyújtani. A hátsó instabilitás a kérdéses, amely hátráltatja őt, és Gasly dolgát is megnehezítette már a múlt évben” – nevezte meg Albon egyik legnagyobb gondját a bikások idei gépe kapcsán.

Ami Verstappen problémáját illeti, Horner ezt mondta: „A rajtrácson a gond a hátsó lámpával volt. Aztán jött a bemelegítő körös probléma. Pedig ma nagyon akarta ezt a küzdelmet. Nem lett volna sima futam ez a Mercedesek számára.”

Horner szerint valamilyen elektronikai hiba hátráltatta holland pilótájukat. Már a rajt előtt is észlelték azt, és a rajtrácson komoly szerelés is történt, de végül nem tudták megoldani. Emiatt Verstappen hiába rajtolt erőset, mindenki elhúzott mellette, és futama végül csak két kanyarig tartott.


F1 2020: egészen kiváló lett az AI a játékban?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas szerint csak néhány század hiányzik az áttöréshez
Következő cikk Ricciardo keserédes 4. helye

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország