Honda: Örülünk, hogy betartottuk az ígéreteinket

2019-ben teljesítette az első közös évét a Red Bull és a Honda, a japán márka vezetői pedig elégedettek a fejlődésükkel, és örülnek annak, hogy betartották az ígéreteiket.

Toyoharu Tanabe, F1 Technical Director, Honda

Toyoharu Tanabe, F1 Technical Director, Honda

Andrew Hone / Motorsport Images

A Honda már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon meg tudta szerezni visszatérése utáni első dobogóját – Max Verstappen a harmadik helyre hozta be Melbourne-ben a Red Bull-Hondát. A szezon későbbi részében 3 győzelmet is szereztek, amellyel egy 13 éven keresztül tartó nyeretlenségi szériát szakítottak meg.

Az év során a japán gyártó három motorfrissítést mutatott be, míg a riválisaik kétszer frissítettek a motorspecifikációjukon. A 2-es specifikációjú Honda-motor már Azerbajdzsánban debütált, mivel eredetileg azzal a specifikációval akarták kezdeni az évet, csak nem tudták tartani a menetrendet.

Aztán a Honda reálisan újra megvizsgálta, hogy hogyan haladhatnak a menetrenddel, és így nem volt szükségük újabb programváltásra, és a terveiknek megfelelően érkeztek az újabb frissítések. A témáról Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es részlegének technikai igazgatója nyilatkozott a Motorsport.com-nak.

„Motorfejlesztés kapcsán van egy listánk és vannak prioritásaink. Meddig fog tartani? Mennyit nyerhetünk vele teljesítmény és megbízhatóság terén? Néhány dolog tovább tart, de cserébe nagyobbat léphetünk előre velük. Mi pedig az ütemterv szerint haladunk a fejlesztésekkel.”

Még több F1 hír:

„Egy kicsit késett a 2-es specifikáció bemutatása. Tulajdonképpen ezzel akartuk kezdeni a szezont.” – ismerte be Tanabe.

Ezután változtatott a menetrendjén a Honda, és tudták, hogy Ausztráliára nem lesz kész a 2-es specifikáció, viszont a szezon első felében több frissítést is be fognak mutatni. A 2-es specifikáció Azerbajdzsánban érkezett meg, itt még a megbízhatóságon volt a hangsúly.

Aztán Franciaországban már egy teljesítmény-fókuszú frissítés érkezett, a 4-es specifikáció – ami a legnagyobb előrelépést hozta -, a nyári szünet után érkezett.

„A szezont az 1-es specifikációval kezdtük, a 2-es specifikáció pedig egy kicsi lépés volt. A 3-as specifikáció már nagyobb előrelépést hozott, a 4-es specifikáció pedig mind közül a legnagyobbat.”

További híreink:

„Örülünk, hogy akkor tudtuk bemutatni a motorokat, amikorra a versenyzőknek és a csapatnak ígértük, és körülbelül ugyanakkora volt az előrelépés is, mint amit a csapatnak mondtunk. Technikai igazgatóként elégedett vagyok a folyamattal.”

A Honda F1-es részlegének ügyvezető igazgatója, Masashi Yamamoto elmondta, sokat segített idén a céljaik elérésében a Red Bull Racing.

„Az 1-es specifikációtól a 4-es specifikációig minden simán, a tervek szerint ment. Azt tudjuk mondani, hogy a Red Bull, amely egy jó csapat, és Max Verstappen, aki egy nagyon jó versenyző, nagyon jó visszajelzéseket adtak, és ők hajtották a fejlesztéseinket, nekik is köszönhető, hogy ilyen simán ment a folyamat.”


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Korábbi Red Bull-juniort igazolt a Williams
Következő cikk Jelentősen nőtt a McLaren bevétele 2019-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország