Honda: Elértük a céljainkat!

A Red Bull egy vadonatúj erőforrással kezdi meg a 2021-es szezont a Forma-1-ben, és egyelőre úgy tűnik, hogy a csapat eddig nagyon elégedett a tapasztaltakkal. Toyoharu Tanabe a japánok részéről szintén örömének adott hangot.

Toyoharu Tanabe, F1 Technical Director, Honda

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A 2021-es esztendő több szempontból is vízválasztó lesz a Milton-Keynes-i alakulat számára, hiszen az idei év lesz az utolsó, hogy a Hondával közösen állnak rajthoz. Mint ismert, a japán gyártó az idei szezon végén kivonul a Forma-1-ből.

„Két hete itt, Bahreinben, a háromnapos teszt során nem voltak problémáink. Ez nagyon pozitívnak tűnt. Mindig meghatározunk célokat a Hondánál. És ha vetünk egy pillantást a motorerő eredményeire, illetve a pályán mutatott tesztre, úgy tűnik, hogy elértük a céljainkat.”

Még több F1 hír:

„A Honda mindig nyerni akar. És ez azt jelenti, hogy a világbajnokságot akarjuk megnyerni. Továbbra is keményen nyomjuk, és szembenézünk a kihívásokkal” – jelentette ki Tanabe a De Telegraafnak.

„Szomorú, hogy távozunk a Forma-1-ből, hogy így fogalmazzak. Tudjuk, hogy van még egy évünk. A Red Bull átveszi a technológiát, és mi továbbra is dolgozunk a projekt részletein. Az, hogy a csapattal maradok-e, további megbeszélést igényel. Ez még megvitatásra vár.”

„Személy szerint nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatok Maxszel. Nagyon tehetséges és nyugodt” – zárta le a gondolatait Tanabe, aki tehát a Honda távozása ellenére is maradhat a száguldó cirkuszban.

Alonso: Nem vagyok öreg!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardót „keményen megdolgoztatta” a McLaren
Következő cikk Két koronavírusos Aston Martin csapattagot elkülönítettek – kezdődnek a gondok?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország