Kettős Ferrari-elsőség a 2. edzésen, Hamilton alatt megállt a Mercedes

Miután az első szabadedzés Sebastian Vettel autójának meghibásodása miatt jelentősen lerövidült, ezért arra számíthattunk, hogy délután is hatalmas forgalom lesz a zandvoorti pályán. Nem is kellett csalódnunk, aki azonban az lehet, az Lewis Hamilton, mivel már a gyakorlás elején megadta magát autójának erőforrása.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Zak Mauger / Motorsport Images

Miután az első edzés több mint felét a garázsban voltak kénytelenek tölteni a pilóták, a második gyakorlás is némi késéssel vette kezdetét, egészen pontosan öt perccel 15 óra után kapta meg a zöld jelzést a mezőny.

Ahogyan azonban lehetőség volt rá, mindenki egyből ki is hajtott a bokszból a narancssárgába öltözött nézősereg előtt, akik már nagyon várták, hogy láthassák az F1-et országukban. Tíz perc elteltével már a két Mercedes állt az élen, viszont rögtön megint egy piros zászló szakította meg a munkát, mert Lewis Hamilton autójának motorja adta meg magát.

A brit a pálya egyik gyors kanyarjában állt meg, ezért csak úgy tudták megoldani a mentést, ha belengetik a megszakítást jelző zászlót. A délelőtti eseményekkel ellentétben viszont most gyorsan le tudták tolni az autót az aszfaltról, ezért nem volt olyan hosszú ez a szünet.

Még több F1 hír:

Hamiltonnak viszont ez mindenképpen fájni fog, mivel már az első edzés is jelentősen megrövidült, most pedig mindössze pár kör megtétele után be kellett fejeznie, ezért komoly pályaidővel lesz szegényebb a címvédő a holnapi nap előtt.

Mire viszont ismét zöldre váltott a lámpa, Vettel autója már elkészült, így a német kihajthatott, és folytathatta a munkát az Északi-tenger partján elterülő versenypályán. 20 perc elteltével egyébként Valtteri Bottas állt az élen, akit Max Verstappen és Esteban Ocon követett, de ezek még nem időmérős körök voltak.

Nem kellett viszont sokat várnunk már ezekre sem, és a sort éppen az élen álló finn nyitotta meg, aki új körrekordot futott a piros jelölésű abroncsokon, de ezt Ocon néhány pillanattal később már el is vette tőle az 1:11,074-es idejével.

Mire azonban mindenki belelendült volna, már jött is az újabb piros zászló, miután Nyikita Mazepin a pálya utolsó harmadában veszítette el irányítását autója felett, miután túl nagy tempót akart bevinni a 11-es kanyarba, és ennek az lett a vége, hogy az orosz a kavicságyban kötött ki.

 

A holland sportbírók viszont szerencsére gyorsan dolgoztak, így nem kellett olyan sokat várni, mire folytatódhatott a körözés. Az újraindítás után a két Ferrari ragadta magához a kezdeményezést, és Charles Leclerc már 1:11-en belüli körrel vette át a vezetést, mögötte pedig Carlos Sainz jött másfél tizeddel.

A mezőny elég vegyes képet mutatott, már ami a sorrendet illeti, és az eredmények alapján nehéz volt eldönteni, hogy kinek fekszik a helyszín a legjobban, amikor igazán tétre fog menni minden. Egyedül a sor végén láthattuk a megszokott képet, hiszen a két Haas és a két Williams volt leghátul.

Az utolsó tíz percre pedig a mezőny legnagyobb része már visszaállt a versenyszimulációkra, és főként a lágyakon, valamint a közepeseken próbálták felmérni a gumikopást. A végső sorrend ennek okán már nem is módosult, így a két Ferrari végzett az élen, Leclerc-t Sainz követte, a harmadik helyre pedig Ocon jött be.

A negyedik az egyetlen állva maradt Mercedesszel Bottas lett, az ötödik pedig Verstappen. Hamilton pedig mindenképpen sajnálhatja autójának meghibásodását, mert így lesz min dolgoznia a holnapi nap folyamán, hiszen egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy még mindenki csak próbálgatja a pályát, és ezért az erőviszonyok még jelentősen módosulhatnak.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Monaco Charles Leclerc 29 1'10.902     216.247
2 Spain Carlos Sainz Jr. 28 1'11.056 0.154 0.154 215.779
3 France Esteban Ocon 33 1'11.074 0.172 0.018 215.724
4 Finland Valtteri Bottas 33 1'11.132 0.230 0.058 215.548
5 Netherlands Max Verstappen 28 1'11.264 0.362 0.132 215.149
6 Spain Fernando Alonso 30 1'11.280 0.378 0.016 215.101
7 France Pierre Gasly 29 1'11.462 0.560 0.182 214.553
8 United Kingdom Lando Norris 27 1'11.488 0.586 0.026 214.475
9 Italy Antonio Giovinazzi 30 1'11.678 0.776 0.190 213.906
10 Germany Sebastian Vettel 24 1'11.713 0.811 0.035 213.802
11 United Kingdom Lewis Hamilton 3 1'11.911 1.009 0.198 213.213
12 Mexico Sergio Perez 27 1'11.946 1.044 0.035 213.109
13 Japan Yuki Tsunoda 31 1'12.096 1.194 0.150 212.666
14 Canada Lance Stroll 29 1'12.136 1.234 0.040 212.548
15 Australia Daniel Ricciardo 25 1'12.157 1.255 0.021 212.486
16 Finland Kimi Raikkonen 31 1'12.206 1.304 0.049 212.342
17 Germany Mick Schumacher 31 1'12.607 1.705 0.401 211.169
18 Canada Nicholas Latifi 27 1'12.610 1.708 0.003 211.160
19 Russian Federation Nikita Mazepin 12 1'12.835 1.933 0.225 210.508
20 United Kingdom George Russell 30 1'12.855 1.953 0.020 210.450

Albon továbbra is esélyes két csapatnál

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Holland Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Verstappen: Megnyerhettem volna az edzést, de...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország