Hockenheim hálás, amiért nem része a 2020-as F1-es versenynaptárnak

A hockenheimi pálya szerencsés azért, amiért végül kimaradt a 2020-ra tervezett versenynaptárból, mondta Jorn Teske, a német pálya vezetője, mert így nem kell aggódniuk a jegyek visszaváltásával.

A scenic view of the grid at Hockenheim as fans wear the German national colours

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

„Képzeljék el azt, hogy 30-40 ezer jegy árát kellene visszaváltanunk, bármiféle információ nélkül, hogy mikor lehetne újrarendezni a futamot” – nyilatkozta Teske a Mannheimer Morgen újságnak. „Így legalább pénzügyileg nem veszítettünk semmit.”

Ez azonban csak az F1-es futamra vonatkozik, és azt mondta, hogy a koronavírus-járvány Hockenheimet is erősen érinti.

„Millió (eurós) veszteségekről beszélhetünk, és még csak nem is tudjuk egyelőre pontosan meghatározni pontosan, mekkoráról. Nem tarthatunk pályanapokat, semmilyen nyilvános eseményt, zárva van a hotelünk, nincsenek bevételeink a catering szolgáltatásainkból, és a múzeumunk is zárva.”

Még több F1 hír:

„Jelenleg nem tudunk semmit megtervezni előre, mert nem tudjuk, mi fog történni június után, és lehet, hogy meghosszabbítják a korlátozásokat.” Teske azonban biztos abban, hogy a Hockenheimring túléli a járványt.

„Magabiztosak vagyunk abban, hogy meg fogunk birkózni a helyzettel, és túléljük a szezont. Ha tudnánk meddig tart ez az egész, pontosabbak lehetnénk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így borotválta le a haját Norris több mint 30 ezer ember előtt (videó)
Következő cikk Az F1 Hamiltonnal készített videója nem is állhatna távolabb Raikkönenétől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország