Hivatalosan is bemutatkozott az új Toro Rosso-Honda, az STR14

A Scuderia Toro Rosso hivatalosan is bemutatta a 2019-es szezonra tervezett F1-es autóját, az STR14-et, amit a Honda új motorja kelt életre.

Scuderia Toro Rosso STR14

Red Bull Content Pool

Az olasz alakult, mely továbbra is a Red Bull tulajdonában áll, egy teljesen új párossal vág neki az új szezonnak a Forma-1-ben. Daniil Kvjat sokak számára ismerős lehet, aki a harmadik alkalommal is megkapja az esélyt a bizonyításra. Az orosz korábban még a Red Bull Racing színeiben is rajthoz állhatott, ahol lefokozták, majd a Toro Rossótól is mennie kellett. Egy év szünet után azonban visszahívták. A tapasztalt versenyző a Ferrari szimulátoros állását hagyta ott, hogy újra versenyezhessen.

A másik oldalon Albon neve kevésbé lehet ismert. Egy 22 esztendős thai versenyzőről van szó, akit évekkel ezelőtt szintén kiraktak a Red Bull programjából, most azonban újra szerződést kötöttek vele, látván a fejlődését és természetesen a mögötte álló támogatói bázis sem elhanyagolható. A fiatal versenyző az elmúlt két évben az F2-ben indult. 2017-ben a 10. míg tavaly már a 3. helyen fejezte be a bajnokságot több győzelemmel a neve mellett. Alexander eddig a pontig még egyetlen egy métert sem ment F1-es autóval.

A Toro Rosso tavaly csak a Williamst tudta megelőzni a bajnokságban, de az olaszok tesztalanyok voltak a Red Bull miatt, mivel a világbajnok csapat az első szezonjára készül a Hondával. Ebből később azonban a faenzaiak is profitálhatnak, akiknek 2017-ben négy pilóta is versenyzett Kvjat, Gasly, Hartley és Sainz személyében. Tavaly a Gasly-Hartley duó indult az alakulat színeiben - a francia a Red Bull Racinghez került Ricciardo távozásával, míg az új-zélandit elküldték.

A 2019-es trendnek megfelelően nagyon egyszerű az első szárny és az első kerekek mögött lévő bargeboardok kialakítása, míg maga az orrkúp keskenyebb, mint az elődé volt, valamint az S-csatorna kivezető nyílása is megfigyelhető rajta a felső részen. A bargeboardok közel sem öltöttek végleges formát a digitális kocsi esetében, ugyanis azok jóval előrébb is kezdődhetnének az új előírások értelmében. Apróbb baki, hogy a felső légbeömlők a képek alapján rögtön a motorborításon át vezetik ki a levegőt, ami abszurd és értelmezhetetlen lenne a valóságban.

A hátsó szárny a 10 centivel szélesebb és 7 centivel magasabb, és ellentétben a Haasszal, az STR14 esetében egymás mellett találhatóak a kipufogóvégek, tehát a megkerülőszelep felől érkező vékonyabb csövek közrefogják a központi darabot. A Toro Rosso gépe abban is eltér a VF-19-től, hogy nem alkalmaznak rajta T-szárnyat hátul, és az első szárny véglapja mondhatni faék egyszerűségű, még csak meg sem hajlították kifelé.

Szintén az első szárnnyal kapcsolatos különbség a két autó között, hogy az STR14 véglapját úgy alkották meg a tervezők, miszerint a talapzat végigfut a pereme mentén, nem ér véget háromnegyedénél, mint a VF-19-en. Az oldaldoboz Faenzában is nagyon karcsúra sikeredett, oldalnézetből kivehetőek a kocsi „belsőségei”, ahogy megtörik a burkolat a szerkezeten.

A Toro Rosso neve mellett jelenleg 247 nagydíj, 13 szezon, 4 motorgyártó, 15 versenyző, 13 autó, 1 győzelem, 1 rajtelsőség, 1 leggyorsabb kör, 1 dobogó és 415 pont szerepel. Az istálló összesen 56 kört töltött az élen.

Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
Scuderia Toro Rosso STR14
19

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Giovinazzi: Szerencsés vagyok, hogy Räikkönen a csapattársam
Következő cikk Toro Rosso: „Fantasztikus a munka a Hondával”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország